Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső

Hiába a patikaliberalizáció, ugyanúgy vásárolunk

Egyelőre nem változtak számottevően a gyógyszervásárlási szokások a patikaliberalizáció miatt - olvasható Gfk Hungária felmérésében.

A Gfk Hungária felmérése szerint a patikaliberalizáció bevezetése óta nem változtak érdemben a gyógyszervásárlási szokások.

A cég felkérésére egészségügyi és gyógyszerkutatásokért felelős szakértők által készített jelentés szerint a patikai forgalom egy százalékát sem érik el a gyógyszertárakon kívüli vásárlások.

A felmérés készítői közölték: bár a versenyhelyzettel javult a kiszolgálás, a patikán kívüli vevőtájékoztatás továbbra is elmarad az elvárható szinttől.

A GfK adatai alapján a gyógyszertárakban egyértelműen megjelent vevőért folyó verseny. Ez a verseny legerősebben Budapesten, valamint a nagyobb városokban jelentkezett, míg a kisebb településeken jellemzően csökkent a patikák jövedelmezősége és nőtt a kiszolgáltatottsága.

A GfK LHS HealthCare patikavizsgálatai szerint a gyógyszertári munkatársak általában udvariasabbak és figyelmesebbek, bár még mindig nagyon ritkán beszélgetnek a vásárlókkal és adnak nekik tanácsot.

Címlapról ajánljuk
Ügynökakták – olyan nevek is előkerültek, amelyek a történészt is meglepték

Ügynökakták – olyan nevek is előkerültek, amelyek a történészt is meglepték

Tényfeltáró bizottságot hoz létre a Mazsihisz az ügynöklisták nyilvánosságra kerülése után. A Zsidó Emlékezet Bizottsága azt vizsgálja majd, hogyan működött együtt az állambiztonság a rendszerváltás előtt a magyarországi zsidó felekezeti intézményekkel és közösségekkel.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×