eur:
401.37
usd:
365.71
bux:
73411.75
2024. október 5. szombat Aurél

Stumpf: Gyurcsány egy alaposabb kormányátalakítást készített elő

Az államreform program szimbolikus bukásának tartja Draskovics Tibor új pozícióba emelését a Századég Alapítvány elnöke. Stumpf István politológus az InfoRádiónak azt mondta: a kedden bejelentett változtatásokkal Gyurcsány Ferenc egy alaposabb kormányátalakítást készített elő, egyúttal politikai kompromisszumot kötött Kiss Péter kancelláriaminiszterrel.

Draskovics Tibor áthelyezése az államreform program szimbolikus bukását jelenti, hiszen ő szimbolizálta a kormányzati átalakulást központi és regionális szinten is - vélekedett a Századég Alapítvány elnöke.

Stumpf István politológus az InfoRádiónak elmondta: megbicsaklott a kormányzati reform, és egy politikai alku keretében egy nagy átrendeződés előszelét éljük meg.

Egy mélyebb játszma első része lehet Draskovics Tibor kinevezése, és elképzelhető, hogy Gyurcsány Ferenc ezzel egy alaposabb kormányzati szerkezetváltást készít elő - vélekedett a politológus. Stumpf István szerint olyan politikai kompromisszumok köttettek Kiss Péter és Gyurcsány Ferenc között, aminek egyik eredménye az, hogy meg kell tisztítani a Miniszterelnöki Hivatalt az erős emberektől.

Elképzelhetetlen, hogy a Miniszterelnöki Hivatalban három-négy centrum működjön együtt - közölte a Századég Alapítvány elnöke. Kifejtette: Draskovics Tibor, Gál J. Zoltán és Kiss Péter nem mindig tudtak egymással sem dűlőre jutni, és a kormányzati munka hatékonysága sínylette meg ezt.

A tárca lemaradt a jogszabály előkészítésben, rosszul kommunikált, és nem tudták elmagyarázni, hogy miért nem készülnek el hatástanulmányok és a végrehajtási rendeletek egyes törvények mögé - emelte ki a politológus.

"Nem tudták, kihez kell igazodni"

Stumpf István szerint elbizonytalanította a közigazgatást, hogy a felső vezetők politikai kinevezetté váltak azzal, hogy a mandátumukat a kormány mandátumához igazították. Nem tudták, hogy kihez kell igazodni, mert nem volt világos irányvonal - tette hozzá.

Takács Albert leváltásához az vezethetett, hogy elégedetlen volt az Új rend programjának végrehajtásával a kormányfő - emelte ki a politológus. Az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium nem tudta jól betölteni a jogszabályi előkészítő és koordináló funkciót, sok probléma halmozódott fel, és felelőst kellett találni - közölte.

A Századég Alapítvány elnöke szerint érthetetlen, hogy éppen Draskovics Tibor az utód, hiszen nem sikertörténet a teljesítménye, de abban van tapasztalata, hogyan kell keresztülverni a minisztériumokon a jogszabály előkészítő munkát. Elképzelhető, hogy elmaradt háttérmunkák felgyorsítást várják tőle - tette hozzá Stumpf István.

Hanganyag: Németh Zoltán

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Ákos: nem jó kimondani, hogy hatalmas vihar közeleg – egymásra kell nézzünk, emberek

Ákos: nem jó kimondani, hogy hatalmas vihar közeleg – egymásra kell nézzünk, emberek

Én arra hívok mindenkit, aki ezt a lemezt hallgatja, hogy ember legyen velem együtt, hogy egymás számára emberek lehessünk, és hogy megfogalmazhassunk nyugodtan aggodalmakat és örömöket anélkül, hogy a másik folyton ellenséget látna bennünk – mondta Kovács Ákos dalszerző, előadóművész az InfoRádió Aréna című műsorában, ahol beszélt a most megjelent Metropolis című dupla albumáról és a december 14-i Aréna-koncertjéről is.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.10.07. hétfő, 18:00
Karácsony Gergely
Budapest főpolgármestere
A hét végére sikerült javítani az amerikai tőzsdéknek

A hét végére sikerült javítani az amerikai tőzsdéknek

Továbbra is nyomás alatt vannak a világ tőkepiacai, a befektetők elsősorban az Irán és Izrael közötti konfliktusra figyelnek. Csütörtökön eséssel fejezték be a kereskedést az európai és az amerikai tőzsdék, ma ehhez képest már emelkedés látszott Európában, és az amerikai tőzsdék is feljebb kerültek. Az EU kínai elektromos autók büntetővámjával kapcsolatos döntésére emelkedett az európai autók részvényárfolyama, a hangulatot a délután megjelent, vártnál jobb amerikai munkaerőpiaci adat is javította.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×