eur:
401.35
usd:
365.79
bux:
73411.75
2024. október 4. péntek Ferenc

Vasutassztrájk: ismét eredménytelen volt az egyeztetés

Ismét eredménytelenül zárult egyeztetés a MÁV Zrt. és a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete (VDSZSZ) között a szakszervezet bérköveteléséről, illetve a sztrájk alatt nyújtandó még elégséges szolgáltatásról péntek délelőtt.

Mivel a VDSZSZ nem volt hajlandó tárgyalni a még elégséges vasúti szolgáltatásról, így rövid 10 perces megbeszélés után a MÁV e témával foglalkozó szakemberei elhagyták a termet.

Az egyeztetést követően Zsoldos Marianna, a MÁV Start Zrt. humánerőforrás igazgatója, a tárgyaló delegáció vezetője megerősítette: nem közeledtek az álláspontok a VDSZSZ továbbra is dolgozónként egyszeri nettó 250 ezer forint forintot, és a 6,9 százalékos bérfejlesztésen felül még 10 százalékot követel.

Gaskó István, a VDSZSZ Szolidaritás elnöke elmondta: a munkáltató nem hajlandó egyik kérdésben sem előrehaladni, és egy tapodtat sem hajlandó elmozdulni álláspontjáról. A tárgyalások hétfőn reggel 9 órakor folytatódnak.

A szakszervezeti vezető a csütörtök reggeli alacsony sztrájk részvételt azzal indokolta, hogy a déli felfüggesztésről a döntést már szerda este meghozták, és erről a munkahelyi alapszervezeti vezetők részben már tájékoztatták a dolgozókat.

Sigulinszki Tibor, a MÁV Zrt. szóvivője elmondta: a MÁV nem engedhet abból az álláspontjából, hogy a MÁV Cargo privatizációs bevételeit szétosszák.

Daróczi Dávid kormányszóvivő pénteki bejelentésével kapcsolatban, miszerint Gyurcsány Ferenc miniszterelnök felkérte a Vasúti Hivatalt, hogy hétfőig vizsgálja ki, hogy a MÁV-nál vétettek-e az utas- és vasútüzembiztonsági szabályok ellen, a MÁV szóvivője megerősítette: valamennyi szabályt betartották az induló vonatoknál, ezt dokumentálták is.

Amennyiben a VDSZSZ bepereli a MÁV-ot, amiért állítása szerint megszegte az utas- és üzembiztonsági szabályokat, akkor a MÁV áll elébe a pernek - mondta. Kiemelte, hogy a MÁV kapott olyan jellegű információkat, miszerint nem tartották be a szabályokat, ám mind bejelentést kivizsgáltak, és az eseteket rendbennlévőnek találták. Az elinduló vonatokat átvizsgálták, és a szükséges fékpróbákat is elvégezték.

Sigulinszki Tibor reményét fejezte ki, hogy a VDSZSZ belátja: a MÁV-nak nincs lehetősége a szakszervezet bérrel kapcsolatos követelését teljesíteni.

Címlapról ajánljuk
Ákos: nem jó kimondani, hogy hatalmas vihar közeleg – egymásra kell nézzünk, emberek

Ákos: nem jó kimondani, hogy hatalmas vihar közeleg – egymásra kell nézzünk, emberek

Én arra hívok mindenkit, aki ezt a lemezt hallgatja, hogy ember legyen velem együtt, hogy egymás számára emberek lehessünk, és hogy megfogalmazhassunk nyugodtan aggodalmakat és örömöket anélkül, hogy a másik folyton ellenséget látna bennünk – mondta Kovács Ákos dalszerző, előadóművész az InfoRádió Aréna című műsorában, ahol beszélt a most megjelent Metropolis című dupla albumáról és a december 14-i Aréna-koncertjéről is.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.10.07. hétfő, 18:00
Karácsony Gergely
Budapest főpolgármestere
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×