eur:
401.33
usd:
366.17
bux:
73411.75
2024. október 4. péntek Ferenc

"A tandíj eltörlésével az egyetemeknek lesz kevesebb pénze"

Az oktatási és kulturális miniszter szerint az egyetemi és főiskola ösztöndíjakat, valamint a felsőoktatási fejlesztéseket érintheti, amennyiben a március 9-ei népszavazás tandíjra vonatkozó része érvényes és eredményes lesz. A csütörtöki kormányszóvivői tájékoztatón bejelentették azt is, hogy a márciusban a parlament elé kerülő fogyasztóvédelmi törvény új logikájú szankciórendszert vezethet be.

"Szeretnének valami rendkívülit hallani? Rossz helyre jöttek" - ezzel a nem mindennapi felütéssel kezdte el Draskovics Tibor, a kormányzati igazgatás összehangolásáért felelős tárca nélküli miniszter azt a sajtótájékoztató sorozatot, amelyet szinte napról napra tartanak a kormány tagjai a mögöttük, illetve előttük álló feladatokról.

Az eddigi sikerek és sikertelenségek között a miniszter megemlítette, hogy idén tavasszal elfogadhatják az új fogyasztóvédelmi törvényeket is, amelyekben egyebek mellett új logikájú szankciórendszert alakítanak ki. Azaz a fogyasztót megtévesztő és károsító szervezet gazdasági erejéhez és méretéhez igazítják majd a bírság mértékét. Draskovics Tibor szerint ezeket az intézkedéseket célszerű lenne az építésügyre is kiterjeszteni.

Az oktatási és kulturális miniszter újságírói kérdésre beszélt a március 9-ei népszavazással összefüggésben arról, hogy tandíjügyben élesen elválik egymástól a politikai vita és a szakmai megítélés.

Hiller István azt mondta: a Felsőoktatási Kerekasztal minden résztvevője támogatja azt a rendszert, amelyben benne van a tandíj is. Az érvényes és eredményes népszavazás következményeiről szólva rámutatott: mivel a fejlesztési részhozzájárulás nem a magyar államkincstárba folyik be, a tandíj eltörlésével az egyetemeknek lesz kevesebb pénze az ösztöndíjakra és a fejlesztésekre.

Hanganyag: Németh Zoltán

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.10.07. hétfő, 18:00
Karácsony Gergely
Budapest főpolgármestere
Az egész világ lélegzetvisszafojtva figyel, hamarosan megindulhat Izrael elsöprő válaszcsapása - Híreink a közel-keleti konfliktusról pénteken

Az egész világ lélegzetvisszafojtva figyel, hamarosan megindulhat Izrael elsöprő válaszcsapása - Híreink a közel-keleti konfliktusról pénteken

Az Egyesült Államok bejelentése szerint Izrael "napokon belül" megindíthatja az Irán elleni válaszcsapást, miközben az IDF alakulatai tovább harcolnak Libanonban. Jeruzsálem szerint folyamatosan hullanak a Teherán által támogatott terrorszervezetek vezetői, de az izraeli veszteségek is megugrottak. Jemen a vörös-tengeri hajózási útvonalak ellen intézett támadások felpörgetésével fenyeget. Cikkünk folyamatosan frissül az közel-keleti konfliktus legújabb híreivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×