eur:
401.85
usd:
364.32
bux:
73267.59
2024. október 4. péntek Ferenc

A rendőrök nem kivételeznek a misebort fogyasztó papokkal

A misebort fogyasztó papok esetében sem lehet eltérni a jogszabályoktól a közúti ellenőrzésnél - közölte az igazságügyi és rendészeti miniszter. Korábban a Magyar Püspöki Konferencia titkára levélben közölte: a paphiány miatt sok plébános egymás után több településen tart szentmisét, és minden szertartáson fél-egy deciliter bort fogyaszt el, amit már kimutat a szonda.

Az igazságügyi és rendészeti miniszter szerint a misebort fogyasztó papokra is ugyanúgy érvényesek a közúti ellenőrzés szabályai, mint minden állampolgárra.

Takács Albert a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia titkárához írott válaszlevelében úgy fogalmaz: a január 20-án életbe lépett rendelet nem teszi lehetővé, hogy az intézkedő rendőr bárki esetében kivételt tegyen.

Német László, a Magyar Püspöki Konferencia titkára korábban a miniszternek írt levélben azzal érvelt, hogy a paphiány miatt sok plébános egymás után több településen tart szentmisét, és minden szertartáson fél-egy deciliter bort fogyaszt el, amit már kimutat a szonda.

A január 20-án életbe lépett rendelet értelmében a helyszínen elveszik az ittas vezetők jogosítványát. A közlekedési törvény módosításáról azért döntött decemberben az Országgyűlés, mert a balesetek csaknem 10 százaléka ittas vezetés miatt történik.

Címlapról ajánljuk
Ígéretekkel és üzenetekkel alakult meg a Fővárosi Közgyűlés – cikkünk frissül
Konstruktív szerep

Ígéretekkel és üzenetekkel alakult meg a Fővárosi Közgyűlés – cikkünk frissül

Minden korábbinál sokszínűbb Fővárosi Közgyűlést vezet mostantól Karácsony Gergely főpolgármester, a 33 fős testületben 10 fideszes és 10 Tisza párti képviselő ül vele szemben. A frakciók megtartották bemutatkozásukat. Mindössze öt olyan politikus lesz, aki az előző ciklusban is szerepet vállalt. A DK a Fidesznek üzent, Vitézy Dávid frakciónevet választott, a Tisza Párt elnökét a Fidesz "köszöntötte", de frakcióvezetője, Ordas Eszter beszélt. A közgyűlés levette a napirendről az szmsz vitáját és elfogadását, a vita akörül alakult ki Karácsony Gergely és a többség között, hogy lehet-e olyan módosító indítványokról szavazni, amelyet nem a főpolgármester nyújt be.

Orbán Viktor: cél, hogy 2-3 éven belül 1 millió forint legyen az átlagbér

A miniszterelnök péntek reggel terjedelmes interjút adott. Szerinte óriási veszély a gazdasági hidegháború Magyarországra nézve, ezért építik fel a gazdasági semlegesség politikáját. Az igazi fegyver az infláció ellen a magasabb bér, de hogy mekkorát bírnak el a gazdaság szereplői, azt nem a kormány határozza el. A politikát tekintve pedig nem szabad elcsábulni szerinte, "elsősorban magunkkal kell foglalkoznunk".
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.10.04. péntek, 18:00
Dezső Tamás
a Migrációkutató Intézet főigazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×