Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső

Szeteynek elege lett - a nap legfontosabb hírei

Elfogadta a miniszterelnök Szetey Gábornak, a Miniszterelnöki Hivatal személyügyi államtitkárának lemondását. Ezt maga az érintett jelentette be a kormányszóvivői tájékoztatón. Szetey Gábor úgy fogalmazott: a mai, acsarkodó magyar politikai élet nem neki való. Hangsúlyozta: amit ennyi idő alatt lehetett, azt megtette posztján.

Az általa vezetett kormányzati Személyügyi Központ eredményei közül egyebek mellett az egységes vezetőképzés kidolgozását, valamint a munkaköri alapú illetményrendszer bevezetését emelte ki.

Szetey Gábor februárban távozik posztjáról, és annál a nagy dohánygyárnál folytatja pályafutását, ahonnan 2006-ban érkezett. --A Fidesz szerint a kormányfő gyengülését jelzi, hogy - Gál J. Zoltán után - rövid időn belül második bizalmasa távozik a kabinetből.

Orbán: nem a kormány politikájára

A Fidesz elnöke szerint a márciusi népszavazáson nemcsak a vizitdíjra, a kórházi napidíja és a tandíjra, hanem egy rossz kormányzati politikára is nemet mondhatnak az emberek.

Orbán Viktor az ellenzéki párt parlamenti frakciójának ülése előtt úgy fogalmazott: éppen ezért a Fidesznek el kell érnie, hogy a referendum érvényes és eredményes legyen. A volt miniszterelnök hangsúlyozta: a népszavazás nem pártkérdés, nem lényeges, hogy korábban ki kire szavazott.

Orbán Viktor arról is beszélt, hogy a társadalombiztosítás jövőjéről szóló törvényt nem lehet az emberek beleegyezése nélkül megváltoztatni, ezért a Fidesz véleménynyilvánító népszavazást kezdeményez február 11-én.

Hozzátette: ha ezt a kormánytöbbség nem engedi, akkor állampolgári kezdeményezésre ebben a témában várhatóan ősszel lesz referendum.

Az MSZP népszavazási kampányának koordinátora szerint a Fidesz elnökének célja a feszültség fenntartása. Juhász Ferenc úgy vélte: ez az oka annak, hogy Orbán Viktor már most a következő népszavazást tervezi.

Az SZDSZ a tandíj mellett

Az SZDSZ népszavazási kampányának irányítója szerint a tandíj bevezetése igazságosabb helyzetet teremt a felsőoktatásban. Horn Gábor az InfoRádióban azt mondta: most az egyetemisták, főiskolások mintegy fele végzi önköltséggel tanulmányait, csak azért, mert néhány ponttal kevesebbet szerezett a felvételin.

Úgy vélte: szükség van az alap- és középfokú oktatási intézmények térségi szintű együttműködésére, mivel a kis falusi iskolákban nem lehet megfelelő színvonalon oktatni.

Kerpen Gábor, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének elnöke erre reagálva azt mondta: az oktatási tárca által megrendelt 2005-ös felmérésből kiderül, hogy a kistelepüléseken nem rosszabb az oktatás minősége.

Felmérés: eredményes lesz a referendum

A Századvég és a Forsense legújabb felmérése szerint valószínűleg a Fidesz és a KDNP által kezdeményezett népszavazás mindhárom kérdése megkapná az eredményességhez szükséges számú igen szavazatot, ha most rendeznék a referendumot.

A január közepén 1000 ember megkérdezésével végzett adatgyűjtésben a válaszadók 64 százaléka közölte, hogy biztosan részt venne a népszavazáson. Közülük 74-80 százalék mondta, hogy teljesen, illetve inkább egyetért a felsőoktatási tandíj, a kórházi napidíj és a vizitdíj eltörlésével.

Az elemzés alapján a népszavazás eredményessége a mai állás szerint csak azon múlik, hogy mennyien mennek el szavazni.

Menesztették az osztrák konzult


Az osztrák külügyminisztérium azonnali hatállyal felmentette és visszahívta állomáshelyéről a budapesti osztrák főkonzult.

Johann Deutsch az úgynevezett vízumügyben zajló tárgyalás keretében tett tanúvallomásában a bécsi tartományi bíróság előtt elismerte: hivatalba lépése, 2003 januárja után tudott arról, hogy a vádlottként szereplő alkonzul jogosulatlanul engedélyez vízumokat moldovai állampolgároknak, mégsem tett semmit.

Címlapról ajánljuk
Ügynökakták – olyan nevek is előkerültek, amelyek a történészt is meglepték

Ügynökakták – olyan nevek is előkerültek, amelyek a történészt is meglepték

Tényfeltáró bizottságot hoz létre a Mazsihisz az ügynöklisták nyilvánosságra kerülése után. A Zsidó Emlékezet Bizottsága azt vizsgálja majd, hogyan működött együtt az állambiztonság a rendszerváltás előtt a magyarországi zsidó felekezeti intézményekkel és közösségekkel.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×