Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső

Potyoghatnak a fejek a fővárosnál

Felelősségre vonási eljárások indulnak a fővárosi önkormányzatnál a 2006-os útfelújítások állami támogatásának felhasználásával kapcsolatban. Várhatóan 553 millió forint támogatást kell visszafizetni az államnak, mert azt nem a pályázatban megjelölt utakra fordították.

Mint arról az InfoRádió többször beszámolt, tavaly ősszel kiderült, hogy a fővárosi önkormányzat 2006-ban nem megfelelően használta fel az útfelújításokhoz elnyert állami forintokat.

Az InfoRádió helyszíni mérése is bizonyította például a XVIII. kerületi Kele utcánál, hogy a felújított útszakasz valójában jóval rövidebb a pályázatban megadott hossznál. A fővárosi önkormányzat két szakértői vizsgálatot is elrendelt az ügyben, amelyek eredményét most összegezték.

A főpolgármesteri hivatal hétfő délutáni közleményében az szerepel, hogy az idei költségvetésben elkülönítették azt az 553 millió forintot, amelyet várhatóan vissza kell fizetni az államnak, mint jogtalanul felvett támogatást.

A közlemény továbbá úgy fogalmaz, hogy az ügyben illetékes fővárosi főjegyző felelősségre vonási eljárásokat indított.

Az InfoRádió úgy tudja, hogy a támogatási botrány miatt kellett távoznia beosztásából január elején Csordás Mihálynak, a Főpolgármesteri Hivatal közlekedési ügyosztályvezetőjének.

A közlemény leszögezi, hogy bár előfordultak hibák, de a felújításokra kapott pénzt 96 százalékban a felújításokra költötték. Azaz négyzetméterre majdnem annyi utat újítottak fel, mint amennyire pályáztak, csak nem mindig a megjelölt utcában.

A maradék 4 százalékot pedig kiegészítő munkákra, például parkolásgátló oszlopokra, burkolati jelek festésére fordították.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Ügynökakták – olyan nevek is előkerültek, amelyek a történészt is meglepték

Ügynökakták – olyan nevek is előkerültek, amelyek a történészt is meglepték

Tényfeltáró bizottságot hoz létre a Mazsihisz az ügynöklisták nyilvánosságra kerülése után. A Zsidó Emlékezet Bizottsága azt vizsgálja majd, hogyan működött együtt az állambiztonság a rendszerváltás előtt a magyarországi zsidó felekezeti intézményekkel és közösségekkel.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×