Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső

Sikkasztás gyanúja miatt hallgatták ki Tasnádi Pétert

Sikkasztás gyanúja miatt tartott házkutatást a rendőrség Tasnádi Péternél - tudta meg az InfoRádió. A Nemzeti Nyomozó Iroda szóvivője azt mondta: a házkutatás után bevitték kihallgatásra a gyanúsítottat.

A Nemzeti Nyomozó Iroda szóvivője az InfoRádióban megerősítette, hogy házkutatást tartottak "egy gyanúsítottnál, majd ezt követően a Nemzeti Nyomozó Iroda épületében megtörtént a kihallgatás".

Horváczy Emese hozzátette: "a férfit sikkasztás gyanújával vitték be kihallgatni. Arról, hogy pontosan mi hangzott el a kihallgatáson, egyelőre nem kívánunk nyilatkozni".

Egyelőre arról sem született döntés, hogy benntartják-e és ha igen, meddig Tasnádi Pétert.

Tasnádi Pétert júliusban kiengedték az előzetes letartóztatásból, azóta házi őrizetben van. Egyebek mellett felbujtóként elkövetett emberölés előkészületével és életveszélyt okozó testi sértéssel vádolják, mert - a vádirat szerint - meg akarta öletni feleségét és annak élettársát, valamint sósavat öntetett az anyósára.

Hanganyag: Gál Ildikó

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Ügynökakták – olyan nevek is előkerültek, amelyek a történészt is meglepték

Ügynökakták – olyan nevek is előkerültek, amelyek a történészt is meglepték

Tényfeltáró bizottságot hoz létre a Mazsihisz az ügynöklisták nyilvánosságra kerülése után. A Zsidó Emlékezet Bizottsága azt vizsgálja majd, hogyan működött együtt az állambiztonság a rendszerváltás előtt a magyarországi zsidó felekezeti intézményekkel és közösségekkel.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×