eur:
401.64
usd:
364.18
bux:
72649.8
2024. október 3. csütörtök Helga

Bűnözővé válhat a kezeletlen skizofrén

Bár a pszichiátriai szakma a minisztériumból ígéretet kapott arra, hogy az Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézetet csak azután számolják fel, hogy a többi kórházban a szükséges mértékben növelték a kapacitást, van olyan intézmény, amelyet még egyáltalán nem bővítettek. Holott az OPNI már rég zárva van. A kezeletlen pszichiátriai betegek sokszor a bűnelkövetők számát növelik, a sorozatosan gyilkosságot elkövetők egy része pedig bizonyítottan pszichiátriai beteg.

A magyar pszichiátriai orvosok tavaly lényegesen átlépték az Egészségügyi Minisztérium által meghatározott volumenkorlátot, csaknem kétszer annyi beteget láttak el, mint ahány kezelést finanszírozott számukra az egészségbiztosító. Ennek ellenére nem tudtak minden rászorulón segíteni.

A Magyar Pszichiátriai Társaság elnöke ugyanakkor arra mutat rá: az ellátás színvonala tavalyhoz képest tovább romlott. A szakemberek ugyan ígéretet kaptak a tárcától arra, hogy az OPNI tevékenysége csak akkor szűnik meg, ha az utódintézményeket bővítették, ez máig nem történt meg maradéktalanul.

Német Attila elmondta: a Semmelweis Egyetem pszichiátriai klinikájának ellátási területe három és félszeresére nőtt, miközben az orvosok száma 10 százalékkal csökkent. A Nyírő Gyula Kórházban nem jött létre új osztály, a betegek átvételében érintett harmadik intézményben, a Merényi Gusztáv Kórházban pedig még egyáltalán nem bővítették a kapacitást.

A szakember rámutatott: sok beteg a hajléktalanok táborát növelte, akik között korábban is igen sokan szenvedtek skizofréniában. Ez a betegség pedig kezeletlenül ön- és közveszélyessé teheti a betegeket.

Milyen következményei lehetnek az ellátás romlásának?

A társaság főtitkára, Lehóczky Pál szerint, ha a betegek kiszorulnak az ellátásból, a bűnelkövetők között növekszik a számuk. Egy megfelelő ellátást biztosító országban a bűnözők között kisebb arányban vannak pszichiátriai ellátásra szoruló vagy azt megkapó egyének, mint a társadalomban.

Ha azonban nem kapják meg a szükséges kezelést, akkor nemcsak a bűnelkövetők számát gyarapítják, hanem idővel jelentős terhet rónak a társadalomra. Szerinte manapság az egész társadalom zaklatottabb, mint néhány évtizede. Ha ehhez hozzájárul az ellátatlanság, annak már kriminalisztikai hatásai is lehetnek.

Az elmúlt időszak gyógyszerfelírási és kiváltási adataiból arra következtettek a szakemberek, hogy elérheti az 5 százalékot azok aránya, akik kiszorultak az ellátásból. Ha náluk kiteljesedik a betegség, akkor hosszan tartó kórházi kezelésre szorulnak majd.

Hanganyag: Torda Júlia

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.10.04. péntek, 18:00
Dezső Tamás
a Migrációkutató Intézet főigazgatója
Elfogadta a kormány a földhő hasznosítási koncepciót

Elfogadta a kormány a földhő hasznosítási koncepciót

Megjelent a csütörtökön véget ért kormányülés után a késő esti Magyar Közlönyben az a határozat, amely értelmében elfogadta a kormány a Nemzeti Földhő Hasznosítási Koncepciót. Erről is szó lesz a Portfolio jövő csütörtöki Energy Investment Forum konferencián, amelynek egyik nyitó előadója Lantos Csaba energiaügyi miniszter lesz, még nem késő regisztrálni itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×