Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső

Tarlós: "Ez végképp elfogadhatatlan"

A Fidesz fővárosi frakcióvezetője szerint mielőbb vissza kell állítani a demokráciát Budapesten, ahol a Fővárosi Közgyűlés tagjai elől a legalapvetőbb önkormányzati információkat is elzárják.

A demokrácia visszaállítását sürgette a Fidesz fővárosi frakcióvezetője, aki szerint a Fővárosi Közgyűlés tagjai elől elzárják az alapvető információkat, a döntéseket pedig, akárcsak az egypártrendszer idején, ma is egy szűk kör határozza meg.

Tarlós István kijelentette: a bizottságokban a valódi támogatottságuknál aránytalanul túlreprezentált MSZP és SZDSZ képviselői valamennyi fővárosi cég vezérigazgatójának fizetését jelentősen megemelték.

Az ellenzéki politikus végképp elfogadhatatlannak tartja, hogy Magyarország szociális válsága idején a BKV vezérigazgatójának havi fizetését megduplázták, így évente akár 45 millió forintot vihet haza.

A Fidesz fővárosi frakcióvezetője kitért arra is: kezdeményezni fogják hogy az alkotmánynak és az önkormányzati törvénynek megfelelően a fővárosi képviselők visszakapják jogaikat.

Címlapról ajánljuk
Ügynökakták – olyan nevek is előkerültek, amelyek a történészt is meglepték

Ügynökakták – olyan nevek is előkerültek, amelyek a történészt is meglepték

Tényfeltáró bizottságot hoz létre a Mazsihisz az ügynöklisták nyilvánosságra kerülése után. A Zsidó Emlékezet Bizottsága azt vizsgálja majd, hogyan működött együtt az állambiztonság a rendszerváltás előtt a magyarországi zsidó felekezeti intézményekkel és közösségekkel.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×