eur:
401.52
usd:
363.99
bux:
72649.8
2024. október 3. csütörtök Helga

Kiszabadult Tánczos: testőrök és luxusautók - képriport

Testőrök kísérték haza a börtönből a tíz évi fogság után szabadult Tánczos Gábort, akit hozzátartozóin kívül újságírók és televíziós stábok vártak körmendi lakótelepi tömbházuk előtt.

A fiatalembert egy 11 éves körmendi kislány, H. Zsófia megöléséért 1998-ban tartóztatták le, majd jogerősen 2002-ben 13 év szabadságvesztésre ítélték, amelyből a bíróság döntése értelmében tíz év letöltése után feltételesen szabadult.

A bűncselekmény idején 19 éves férfi a rendőrségi nyomozás során elismerte a brutális bűncselekmény elkövetését, majd a bíróság előtt visszavonta, és később a megismételt eljárás során is végig tagadta bűnösségét.

Tánczos Gábort korán reggel két fekete luxusgépkocsival fuvarozták haza. A fiatalemberre kilenc testőr vigyázott, illetve vitte utána a csomagjait második emeleti lakásáig, ahol édesanyja várta.

A korábban igencsak közlékenynek mutatkozó és szívesen szereplő fiatalember most hátat fordított a kameráknak, csak néhány szót volt hajlandó mondani mielőtt belépett a házukba.

Elmondása szerint vegyes érzelmekkel pillantotta meg újra a Körmend táblát. Hozzátette: "Történt ami történt, műveltek az emberrel, amit műveltek, nem feltétlenül csak jót".

A testőrök jelenlétét Tánczos Gábor azzal magyarázta: "vannak olyan körök, amelyek az ügy mögött álltak, akiknek érdekük lehet bármi áron is megakadályozni az igazság kiderítését".

Utalt arra, hogy édesanyját korábban többször is bántalmazták, és egy bulvárlap újságíróját is megverték a róla írt cikkei miatt.

A férfi édesanyja, Tánczos Istvánné ugyanakkor néhány napja azt mondta: egyenes gerinccel és felemelt fővel mernek majd végig menni Körmend utcáin, nincs mitől tartaniuk, és az ő fiától sem kell félnie senkinek.

Tánczos Gábor ügyvédje, Somos Zoltán is válaszolt az újságírók kérdéseire Körmenden. Elmondta, ügyfelének az a szándéka, hogy külföldre költözik, és ott próbál majd új életet kezdeni.

<

Fotó: Mihádák Zoltán (képgaléria)

Erre állítása szerint ügyfelének lehetősége is van, hiszen útlevelet ugyan nem kaphat, de személyi igazolvánnyal rendelkezhet, és ennek birtokában az Európai Unión belül utazhat.

Somos Zoltán elmondta: fel kívánja venni a kapcsolatot Tánczos Gábor kijelölt pártfogójával. Álláspontja szerint ugyanis az is elegendő, ha a fiatalember telefonon tartja majd vele a kapcsolatot. Szavai szerint a pártfogói felügyelet célja nem az ellenőrzés, hanem annak segítése, hogy ügyfele vissza tudjon illeszkedni a társadalomba.

Az ügyvéd arra kérte a sajtó jelen lévő képviselőit, hogy keddig ne keressék ügyfelét és családtagjait. Keddig nem kívánnak nyilatkozni senkinek.

Kérdésre válaszolva az ügyvéd szólt arról is: Tánczos Gábort most is az ügye foglalkoztatja a legjobban, az autóban is végig szinte csak erről beszéltek. Szavai szerint céljuk, hogy megszerezzék és újra áttekintsék az ügy összes iratát, ezt követően pedig ha olyan újabb tény vagy adat merülne fel, akár per újrafelvételét is kérhetik.

Az ügyvéd szerint több magánnyomozó iroda is jelezte, hogy szívesen bekapcsolódna az eset ismételt átvizsgálásába.

Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.10.04. péntek, 18:00
Dezső Tamás
a Migrációkutató Intézet főigazgatója
Kimondta Robert Fico az üzenetet, ami a magyar-orosz gázszerződés miatt is fontos

Kimondta Robert Fico az üzenetet, ami a magyar-orosz gázszerződés miatt is fontos

Miután a szlovák állami energiaszolgáltató már jelezte, hogy tárgyalásokat folytat az év végén lejáró orosz-ukrán gáztranzit megállapodás utáni idők energiaellátásának biztosítására, csütörtökön nagyon fontos üzenetet mondott ki Robert Fico. A szlovák miniszterelnök szavai azt jelentik, hogy északi szomszédunk mindent meg fog tenni azért, hogy 2025-től is folytatódjon az orosz, vagy egyéb eredetű földgáz, illetve kőolaj ukrajnai tranzitja. Ez azért is fontos, mert ahogy a Portfolio saját információi alapján megírta: még mindig Ukrajnán át vesz évi 1 milliárd köbméter orosz földgázt a magyar állami cég, és így kulcskérdés, hogy mi lesz az ottani tranzit sorsa. A régiós gázellátás kérdései és a gázár kilátások is szóba kerülnek a Portfolio jövő heti Energy Investment Forum konferenciáján, amelyre még nem késő regisztrálni itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×