Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső

Toller László táppénzen van

Toller László szocialista képviselő pécsi polgármesteri fizetése után kap táppénzt, de az összeget, mint kifizető, az Országgyűlés Hivatala utalja - írta az Új Dunántúli Napló.

Bakos Emil, az Országgyűlés Hivatalának gazdasági főigazgatója ezt a lapnak azzal indokolta, hogy a politikust az egyik munkahelyéről, a Parlamentből, a másik munkahelye, a pécsi önkormányzat felé haladva, az önkormányzat és nem az Országgyűlés gépkocsijával érte baleset.

Hozzátette: a kifizető azért az Országgyűlés Hivatala, mert Toller László korábban írásban nyilatkozott arról, hogy a polgármesteri és parlamenti képviselői foglalkozása közül az utóbbit tekinti főállásának.

Bakos Emil hangsúlyozta: az egy plusz egy év táppénz nem azért jár Toller Lászlónak, mert képviselő. Hasonló esetben ez minden munkavállalónak járna.

A főigazgató elmondta azt is, hogy a táppénz és a tiszteletdíj bruttó összegek, nem adhatók egyszerűen hozzá a nettó útiköltséghez.

Toller László összességében havonta 800 ezer forint nettó jövedelemben részesül - olvasható a baranyai napilapban.

Névtelen levél

Pécs főjegyzője január 9-én közölte, hogy névtelen levélben kezdeményezte valaki a két évvel ezelőtti autóbalesete óta kómában fekvő Toller László szocialista parlamenti képviselő cselekvőképtelenné nyilvánítását.

Papp Judit hozzátette: a pécsi önkormányzat elfogultságot jelentett az ügyben, ezért a közigazgatási hivatal a szekszárdi gyámhivatalt jelölte ki az eljárás lefolytatására.

Kilián Orsolya, Szekszárd jegyzője közölte, hogy az illetékes ügyintéző megkezdte a konkrét eset vizsgálatát, felderíti azokat az adatokat, amelyek szükségesek az eljárás lefolytatásához, majd az ügyet átadják a bíróságnak.

Révész Mária, a Fidesz pécsi elnöke azt mondta, hogy a "dolog benne volt a levegőben", hiszen Toller László régóta nem tudja ellátni feladatait.

Sajnálatos azonban hogy a kezdeményező nem vállalta a nyilvánosságot. Igaz, a legjobb az lett volna, ha maga a család kezdeményezi az eljárást - fűzte hozzá.

Toller László 2006. június 19-én, Dombóvár közelében szenvedett balesetet a szolgálati gépkocsiját vezető Szőke János társaságában, amikor egy szemből érkező, két teherautót előző személygépkocsival való ütközést próbálták elkerülni. Szőke János később a kórházban belehalt sérüléseibe, a politikus tartós egészségkárosodást szenvedett.

Címlapról ajánljuk
Ügynökakták – olyan nevek is előkerültek, amelyek a történészt is meglepték

Ügynökakták – olyan nevek is előkerültek, amelyek a történészt is meglepték

Tényfeltáró bizottságot hoz létre a Mazsihisz az ügynöklisták nyilvánosságra kerülése után. A Zsidó Emlékezet Bizottsága azt vizsgálja majd, hogyan működött együtt az állambiztonság a rendszerváltás előtt a magyarországi zsidó felekezeti intézményekkel és közösségekkel.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×