Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső

Ismét megméretteti magát Keller László

Időközi önkormányzati választást tartanak január 20-án a Pest megyei Törökbálinton. A polgármesteri posztért 2 jelölt verseng. A képviselőtestület korábban a hatékonyság hiányára oszlatta fel önmagát.

A 18 tagú, ellenzéki többségű képviselőtestület tavaly október 25-én feloszlatta magát, arra hivatkozva, hogy a munkája nem elég hatékony. Így Keller László szocialista polgármester megbízatása is lejárt.

Keller László korábban a távirati irodának elmondta, hogy a döntés kifejezetten a személye ellen indított támadás eredménye. Szerinte a város dolgai jól mentek, a feloszlatás pedig oktalan volt.

Győrfi László, a Fidesz-KDNP frakció vezetője ugyanakkor azt nyilatkozta, hogy egy éven keresztül próbáltak együtt dolgozni a polgármesterrel, de bebizonyosodott, hogy lehetetlen, mert Keller László a halogatás embere.

17 helyért 53 induló

Most ketten indulnak a polgármesteri posztért: Keller László, az MSZP és a helyi Civil Fórum Egyesület jelöltje, a város előző polgármestere, valamint Turai István, a Fidesz-KDNP jelöltje.

A 17 képviselői mandátumért összesen 53-an versengenek: 5 szervezet jelölt összesen 50 embert, 3-an pedig függetlenek. A jelölő szervezetek között három helyi civil egyesület van, valamint a Fidesz-KDNP és az MSZP, amely a Civil Fórum Egyesülettel fogott össze Törökbálinton.

A 12 ezer lakosú Törökbálinton 10 ezren adhatják majd le a szavazatukat. A választási törvény értelmében, függetlenül a részvételi aránytól, az a jelölt nyer, aki a legtöbb szavazatot mondhatja magáénak.

Hanganyag: Tenczer Gábor

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Ügynökakták – olyan nevek is előkerültek, amelyek a történészt is meglepték

Ügynökakták – olyan nevek is előkerültek, amelyek a történészt is meglepték

Tényfeltáró bizottságot hoz létre a Mazsihisz az ügynöklisták nyilvánosságra kerülése után. A Zsidó Emlékezet Bizottsága azt vizsgálja majd, hogyan működött együtt az állambiztonság a rendszerváltás előtt a magyarországi zsidó felekezeti intézményekkel és közösségekkel.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×