Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 6. péntek Lénárd

Demszky szerint muszáj emelni a BKV-vezér fizetését

Több mint kétszeresére nő a BKV vezérigazgatójának bére, de a fővárosi közműcégek vezetői mind jelentős béremelésre számíthatnak a fővárosi önkormányzat szakbizottságának döntése nyomán. Demszky Gábor szerint a főváros cégigazgatóinak legalább annyit kell keresniük, mint egy nemzetközi bank osztályvezetőjének.

Januártól az eddiginél nagyobb alapbért és többnyire kisebb ösztönző prémiumot kap a fővárosi önkormányzat 17 gazdasági társaságának első számú vezetője - erről döntött kedden a fővárosi közgyűlés gazdasági bizottsága.

A bizottság döntése alapján az eddigi 667 ezer forinttal szemben ezután havi másfél millió forintot kap a BKV vezérigazgatója, aki prémiumként éves alapbérének maximum 150 százalékban részesülhet.

Aba Botond, a cég előző vezérigazgatója akár évi 20 millió forint körüli ösztönző prémiumot is kaphatott a 8 millió forint körüli fizetése mellé. Ellenzéki képviselők szerint Antal Attila BKV-vezérigazgató az új szabályozás alapján ennél többet, akár 45 millió forint körüli juttatást is kaphat.

Az eddigi havi 667 ezer forint és az évi 150 százalékos prémiumával szemben ezután 1 millió 250 ezer forint havi fizetést és 100 százalékos prémiumot kap, illetve kaphat a Főtáv és a Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt. vezérigazgatója.

A korábbi 552 ezer forintos havi fizetés és a 150 százalékos prémium helyett ezután 930 ezer forintos havi fizetést és 60 százalékos prémiumot kaphat a fővárosnak a fürdőkkel, az ingatlankezeléssel, a kertészettel, a temetkezéssel, a filmügyekkel foglalkozó, valamint a vidám parki társaságának vezérigazgatója.

Pénzért menedzsert

Demszky Gábor főpolgármester szerint, ha nem elég magas a cégvezetők bére, akkor nem kap a főváros megfelelő menedzsereket.

"Legalább egy nemzetközi bank osztályvezetői szintjének megfelelő jövedelemben kell részesülnie egy nagyobb fővárosi cég vezérigazgatójának. Ha ez nincs így, nem kapunk megfelelő szakembereket" - fogalmazott a főpolgármester.

Demszky Gábor hozzátette: a korábban bújtatott jövedelmet, ami különböző jutalmak, prémiumok formájában jelent meg, bérré teszik, így a jövőben átláthatóbb lesz a jövedelmi rendszer.

Hagyó Miklós főpolgármester-helyettes közleménye szerint nem emelkedett a BKV vezetőjének maximumjavadalmazása elődjének maximum béréhez képest.

A többi emelést differenciáltan hajtották végre: a nagyobb cégek vezetőinek 50 százalékkal, a kisebbeknek átlagosan 10 százalékkal emelkedett a bére, viszont csökkent a prémium nagysága.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Ügynökakták – olyan nevek is előkerültek, amelyek a történészt is meglepték

Ügynökakták – olyan nevek is előkerültek, amelyek a történészt is meglepték

Tényfeltáró bizottságot hoz létre a Mazsihisz az ügynöklisták nyilvánosságra kerülése után. A Zsidó Emlékezet Bizottsága azt vizsgálja majd, hogyan működött együtt az állambiztonság a rendszerváltás előtt a magyarországi zsidó felekezeti intézményekkel és közösségekkel.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Félnek a befektetők, veszik a dollárt

Félnek a befektetők, veszik a dollárt

Hatalmasat estek tegnap a mesterséges intelligenciához kötődő részvények, és a zuhanás hatása több más piacra is átterjedt. A befektetők az amerikai kötvényekben és a dollárban kerestek menedéket, miközben az olaj ára is emelkedett. Mindez a forintra is komoly nyomást gyakorolt, így a magyar fizetőeszköz reggel 326 körül állt a dollárral és 364,6 körül az euróval szemben. Délután friss amerikai munkaerőpiaci adatok jelentek meg, amelyek jelentősen felülmúlták a várakozásokat: októberben a várt 65 ezer helyett 165 ezer új munkahely jött létre, a munkanélküliségi ráta pedig 4,2 százalékról 4,1 százalékra csökkent, miközben a dollár tovább erősödött.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×