eur:
400.88
usd:
363.69
bux:
72715.59
2024. október 3. csütörtök Helga

Aba Botond csúcsról csúcsra

A BKV korábbi vezérigazgatója elvállalta a MÁV-Start Zrt. felügyelőbizottságának elnöki feladatát. Az előző testületet az elővárosi vonatok év eleji leállítása miatt menesztették, Aba Botond BKV-vezetői megbízását pedig tavaly január elején vonta vissza a fővárosi közgyűlés.

Aba Botond, a BKV korábbi vezérigazgatója az InfoRádiónak elmondta, hogy elvállalta a MÁV-Start Zrt. felügyelőbizottságának elnöki feladatát.

A testületet idén év elején menesztette a gazdasági miniszter, mert leállították az időjárás miatt az elővárosi vonatok közlekedését, holott erre nem lett volna szükség. Aba Botond közölte, hogy az év eleji ügyet nem ismeri, nem is nyilatkozik róla.

Hozzátette, hogy felügyelőbizottsági elnökként annyival lesz több joga a tagoknál, hogy összehívhatja a testület ülését és a döntéseket továbbíthatja a MÁV-Start vezetéséhez. Elmondta még, hogy a vasúti céget jól ismeri, hiszen 1993 és 2006 között 13 éven keresztül tagja volt a MÁV Zrt. igazgatótanácsának.

Aba Botond BKV-vezérigazgatói megbízatását tavaly január elejétől vonta vissza a fővárosi közgyűlés.

Demszky Gábor akkori nyilatkozatában Aba Botond legnagyobb hibájaként azt jelölte meg, hogy a BKV vezetője nem tudta kezelni a Combino-válságot. A főpolgármester szerint Aba Botond az egész villamosberuházás kezelésében nagyon gyenge teljesítményt mutatott.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
A lakhatást és a jelentős bérnövekedést segítő programot indít a kormány

A lakhatást és a jelentős bérnövekedést segítő programot indít a kormány

Három újabb gazdaságélénkítő programról, a GYSEV magyar kézbe vételéről, a Magyarország elleni újabb uniós eljárásról, az Airbnb-tilalom lehetőségeiről, Orbán Viktor olaszországi látogatásáról és az új Nemzeti Galériáról is beszélt Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter és Vitályos Eszter kormányszóvivő.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.10.03. csütörtök, 18:00
Kovács Ákos
Kossuth-díjas zeneszerző, előadóművész
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×