eur:
401.51
usd:
363.69
bux:
72682.75
2024. október 3. csütörtök Helga

Miért értik mindig félre Gyurcsány Ferencet?

Pontatlanul idézte a minap Gyurcsány Ferencet a Euromoney című londoni szaklap - állítja a Miniszterelnöki Kabinet. Nem ez az első eset, amikor a kormányfő és stábja azt állítja, hogy Gyurcsány Ferenc nem azt mondta, ami megjelent a lapokban.

Három hónap alatt háromszor gyűlt meg a baja a sajtóval Gyurcsány Ferencnek. Az első esetben állítólag szándékosan értették félre a miniszterelnököt, a második alkalommal szerinte egy javítás hozta kínos helyzetbe, most pedig úgy véli, hogy nem figyeltek eléggé a szavaira.

Októberben a Bors című bulvárlaptól kért helyreigazítást a kormányszóvivői iroda, mert a miniszterelnök kommunikátorai szerint az újság azt sugallta, hogy Gyurcsány Ferenc nem esett át vagyonosodási vizsgálaton. Márpedig átesett, abban pedig az iroda szerint nincs semmi meglepő, ha az APEH más politikusok, például Orbán Viktor adóbevallását is vizsgálta.

Novemberben a Bloomberg amerikai hírügynökségnek adott exkluzív interjút a miniszterelnök. A beszélgetés angol nyelvű változatát a Bloomberg előfizetői kapták meg, de a hírügynökség újságírója elküldte a Miniszterelnöki Hivatalnak is, ahonnan a Magyar Távirati Irodának továbbították. Az MTI lefordította és publikálta a szöveget. Két és fél óra múlva a nemzeti hírügynökség pontosította az interjút, "mert a Miniszterelnöki Hivatal a Bloomberg javítása alapján új szöveget bocsátott a rendelkezésére".

Az élőszónak szüksége van szerkesztésre

A magyar sajtó azonban ekkora már felkapta Gyurcsány Ferenc következő mondatát: "Nem számítok arra, hogy valaki a párton belül kihívást intéz a politikámmal és személyemmel szemben. Olyan kihívást, ami érdemben változtatná a politikai felállást Magyarországon". Ez a kijelentés először benne volt a magyarra fordított szövegben, utána eltűnt a pontosított változatból, majd fél nappal később újra felbukkant az ismét kiadott, teljes szövegben.

Az InfoRádió megadta a Miniszterelnöki Hivatalnak a lehetőséget a magyarázatra, de nem kívántak élni ezzel. A miniszterelnök azonban rendhagyó módon közleményben reagált a helyzetre. Õ természetesnek tartja, hogy egy élőszóban készült interjú esetében szerkesztésre van szükség, amelynek során néha ellenkező előjelűre is változhat egy mondat értelme.

Az újságíró esete az adócsökkentéssel

Most januárban állítólag a Euromoney című londoni pénzpiaci szaklap értette félre a miniszterelnököt, aki az újságnál közöltnél jóval kisebb adócsökkentést ígért a nekik adott interjúban. A Miniszterelnöki Kabinet szerint ugyanis Gyurcsány Ferenc azt nyilatkozta, hogy a következő két évben a bruttó hazai termék fél százalékának megfelelő adócsökkentésre lát lehetőséget. A kormányfő hozzátette, hogy a költségvetési egyensúly veszélyeztetése nélkül 2010-ig - a konvergencia programban szereplő pályaívnek megfelelően - a GDP-arányos adócentralizáció 1,4 százalékpontos csökkentésére lesz lehetőség az ideihez képest.

Ezzel szemben a lapban a Reuters jelentése szerint az jelent meg, hogy a következő két évben a kormány a GDP arányában 4,5 százalékkal csökkentené az átlagos adóterhelést, de emellett is szigorúan tartja magát a konvergencia-programhoz, amely szerint jövő év végére 3,2 százalékra kell leszorítani a költségvetés GDP arányos hiányát.

A Miniszterelnöki Kabinet szerint az interjú hangfelvétele őket igazolja, ezért a lap szerkesztőinek figyelmét is felhívták a pontatlanságra.

Angolul nyilatkozik Gyurcsány

A InfoRádió kereste a kormányszóvivőt, hogy megkérdezze: vajon nem azért vannak-e a sorozatos félreértések, mert Gyurcsány Ferenc angolul nyilatkozik, nem alkalmaznak tolmácsot és a szövegeket nem nézik át a megjelenés előtt.

Daróczi Dávidot elfoglaltsága miatt nem sikerült elérni, a kormányszóvivői iroda azonban írásban közölte, hogy az Euromoney-nak angolul válaszolt a kormányfő, de ott volt egy hivatalos tolmács is.

A Miniszterelnöki Kabinet munkatársai bekérték a cikket, hogy megjelenés előtt átnézzék, de az ígéret ellenére nem kapták meg. Ezért jelent meg hibásan a nyilatkozat.

Hanganyag: Herczeg Zsolt

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Baj van a szomszédban, tömegével szerelnek le a rendőrök

Hatalmas a rendőrhiány Szlovákiában. Szeptember 30-án járt le a felmondások beadásának határideje azok számára, akik még idén távozni akarnak a testületből. A belügyminisztériumnak nem sikerült megakadályoznia a rendőrök tömeges távozását. Az év végéig 1800-2000 rendőr szerelhet le, ami olyan helyzetet teremthet, amit már a lakosság is megérezhet a hétköznapokban.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.10.03. csütörtök, 18:00
Kovács Ákos
Kossuth-díjas zeneszerző, előadóművész
Lefordultak a tőzsdék

Lefordultak a tőzsdék

Ma reggel az ázsiai tőzsdéken alapvetően felemás a hangulat, nagy negatív fordulat látható azonban a kínai ingatlanfejlesztőknél. Európában ezt követően rossz a hangulat, míg Amerikában kisebb esés várható. Gazdasági esemény szempontjából idehaza nem várható fontosabb közlés, külföldön azonban az amerikai elbocsátások alakulására lesz érdemes figyelni, illetve az ipari rendelésállományra vonatkozó adatokra.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×