eur:
401.55
usd:
363.76
bux:
72716.32
2024. október 3. csütörtök Helga

Helyreállt a rend a Nyugati pályaudvaron

Ismét a menetrend szerint indulnak és érkeznek a vonatok Budapesten, a Nyugati pályaudvaron, ahol az este egy áramkimaradás okozott fennakadást a közlekedésben.

A MÁV közleménye szerint a hétfő kora esti zárlatot az okozta, hogy valaki felfeszítette a kábelalagút ajtaját, és megpróbálta ellopni az ott futó kábelt.

A Fővárosi Tűzoltóság szóvivője az InfoRádiónak elmondta: a zárlat miatt a nagyfeszültségű kábel fémolvadéka a valószínűleg hajléktalanok által összehordott ruhákra csöpögött, amelyek izzottak és füstöltek.

Molnár Péter hozzátette: a helyiségben nagy volt a füst, a mentesítés idejére a területen kikapcsolták az áramot. A MÁV tájékoztatása szerint a történtek miatt összesen 17 vonat közlekedett késéssel.

Címlapról ajánljuk

Baj van a szomszédban, tömegével szerelnek le a rendőrök

Hatalmas a rendőrhiány Szlovákiában. Szeptember 30-án járt le a felmondások beadásának határideje azok számára, akik még idén távozni akarnak a testületből. A belügyminisztériumnak nem sikerült megakadályoznia a rendőrök tömeges távozását. Az év végéig 1800-2000 rendőr szerelhet le, ami olyan helyzetet teremthet, amit már a lakosság is megérezhet a hétköznapokban.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.10.03. csütörtök, 18:00
Kovács Ákos
Kossuth-díjas zeneszerző, előadóművész
Lefordultak a tőzsdék

Lefordultak a tőzsdék

Ma reggel az ázsiai tőzsdéken alapvetően felemás a hangulat, nagy negatív fordulat látható azonban a kínai ingatlanfejlesztőknél. Európában ezt követően rossz a hangulat, míg Amerikában kisebb esés várható. Gazdasági esemény szempontjából idehaza nem várható fontosabb közlés, külföldön azonban az amerikai elbocsátások alakulására lesz érdemes figyelni, illetve az ipari rendelésállományra vonatkozó adatokra.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×