Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső

A konzervativizmus reneszánsza

Reneszánszát éli a konzervativizmus a világban és Magyarországon is, ennek egyik oka, hogy egyre fontosabbá válik az egyéni felelősség - mondta Stumpf István politológus Budapesten, a Konzervativizmus a XXI. század elején című konferencián.

A konzervativizmus azért éli reneszánszát, mert a baloldali és a liberális reneszánsz után szembetalálkoztunk a jóléti állam csődjével, a globális problémákkal és a közösségek szétbomlásával - mondta Stumpf István, a Századvég Alapítvány elnöke, az Orbán-kormány egykori kancelláriaminisztere.

A politológus szerint a konzervatív tradíciók feléledése éppen azoknak a normáknak az újragondolását jelenti, mint az egyéni felelősség, a közösség, a család és a nemzet fontossága.

Azért is reneszánszát éli a konzervativizmus, mert egyre fontosabbá válik az egyén felelőssége a világban, emellett pedig változik az állam szerepe is - tette hozzá Stumpf István.

Navracsics Tibor, a Fidesz frakcióvezetője felszólalásában kiemelte: nincs egységes konzervativizmus, ezt mutatják az Európai Néppártban megfigyelhető törésvonalak is.

A konzervativizmus nemzeti alapú, ugyanakkor Magyarországon a konzervativizmus ugyanúgy sokszínű, mint más államokban. Emellett különbség van a konzervativizmus és a kereszténydemokrácia között is - jelentette ki Navracsics Tibor.

A Fidesz frakcióvezetője szerint két csapda van a konzervativizmus számára. Az egyik a doktrinerség, amikor megszabják, ki milyen jegyek alapján konzervatív, a másik pedig az, hogy nem szabad tökéletes jövőt felvázolni, mert az nem létezik, ezt csak a liberalizmus és a szociáldemokrácia állítja.

Harrach Péter, a KDNP alelnöke előadásában kiemelte: az európai, a nyugati kultúra válságban van, ennek tünetei a romló demográfiai folyamatok. Szerinte a kettészakadt európai kultúra egyre több olyan válságtünetet mutat, amelynek kezelésére az értékcentrikus gondolkodás, politika az alkalmas.

A parlament alelnöke úgy látja, hogy a XXI. századi Európában a hiteles értékcentrikus politikának a csődbiztos szerepét kell betöltenie.

A kollektivizmus bástyái összeomlottak, az individualizmusnak pedig jól látható válságtünetei vannak a nyugati világban - mondta a politikus.

A kereszténydemokrácia a második világháború után az újjáéledés kulcsa volt, és ma is magáénak vallja a keresztény társadalomelmélet három alapelvét: a perszonalitást, a szolidaritást és a szubszidiaritást. Harrach Péter szerint a konkrét kérdéseket is erről az eszmei oldalról kell megközelíteni.

Dávid Ibolya, az MDF elnöke szerint a konzervativizmus nem a maradiság politikáját, hanem az értékes hagyományok védelmét jelenti. Hangsúlyozta: az MDF korszerű konzervativizmusa egyesíti magában az angolszász és a magyar konzervativizmus, valamint a kereszténydemokrácia hagyományait.

Dávid Ibolya úgy vélte, a Fidesz legújabb programja már nem veti el a konzervativizmust, számos pontján szakít a korábbi "plebejuspolitikával".

A politikus kiemelte: új politikára van szükség, mert a magyar politika az elmúlt években egy "negatív spirál" foglyává vált.

Az MDF elnöke szerint a "lumpen politizálás" azért sem folytatható tovább, mert az intézményekbe vetett bizalom egyre csökken. Mint mondta, akkor lehet kompromisszum a politikai erők között a Magyarországot érintő legfontosabb kérdésekben, ha a pártok szakítani tudnak hatalommániájukkal és be tudják fejezni az érzelmi politizálást.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Ügynökakták – olyan nevek is előkerültek, amelyek a történészt is meglepték

Ügynökakták – olyan nevek is előkerültek, amelyek a történészt is meglepték

Tényfeltáró bizottságot hoz létre a Mazsihisz az ügynöklisták nyilvánosságra kerülése után. A Zsidó Emlékezet Bizottsága azt vizsgálja majd, hogyan működött együtt az állambiztonság a rendszerváltás előtt a magyarországi zsidó felekezeti intézményekkel és közösségekkel.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×