Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.12
bux:
143453.78
2026. november 6. péntek Lénárd

Nem a Fidesz legyőzése az MSZP célja

Az MSZP elnökhelyettesét nevezte ki a párt elnöksége a Fidesz által kezdeményezett népszavazást megelőző szocialista kampány vezetőjének. Elemzők szerint az MSZP belső harcait mutatja, hogy Juhász Ferencet egy szerintük lehetetlen feladattal bízták meg, az érintett szerint viszont nem erről van szó, ráadásul szerinte a feladat nem is lehetetlen.

A politikus a Magyar Televízió reggeli műsorában hangsúlyozta, nem akarják megszerettetni az állampolgárokkal sem a vizitdíjat, sem a kórházi napidíjat, sem a tandíjat, ez ugyanis nem szeretet kérdése. Juhász Ferenc hozzátette, a szocialistáknak nem a Fideszt kell legyőzniük.

"Olyan célt nem fogalmazhatunk meg, hogy rábírjuk az embereket: elmenjenek, és nemmel szavazzanak. Ilyen értelemben nem is tűzhetjük ki célul a népszavazás megnyerését" - hangsúlyozta a politikus.

A cél, hogy ne legyen érvényes a népszavazás

Szakértők szerint az MSZP inkább arra játszik majd, hogy eltántorítsa az állampolgárokat a népszavazástól, és így tavasszal ne legyen meg az érvényességhez szükséges részvételi arány.

Juhász Ferenc azt mondta, a kampány a tájékoztatásra épül. A politikus hozzátette, el kell mondani az embereknek, hogy miért szükséges az egészségügyi rendszer átalakítása. "Az egészségügy olyan szolgáltatás, aminek ára van. Ha az igénybevevő követelményt támaszt a rendszerrel szemben, akkor hozzá is kell járulnia a színvonal emeléséhez" - fogalmazott Juhász Ferenc.

Az elnökség egységes

A párt elnöksége a hétvégi egri elnökségi ülésen állítólag egységes volt a kampány célját illetően, az ágazat másik területén, az egészségbiztosítás kérdésében azonban kérdéses, hogy mekkora az egyetértés.

Bár a december 17-i végszavazáson az MSZP frakció - néhány távolmaradót leszámítva - egységesen támogatta a többpénztáras rendszert bevezető jogszabályt, Karsai Józsefnek, Battonya polgármesterének, és Tóth Károly képviselőnek a közelmúltbéli nyilatkozatai nyomán azonban kiújulhatnak a viták a képviselőcsoporton belül.

A frakció kedden tárgyal az egészségbiztosítási törvényhez kapcsolódó módosító indítványokról. Gyurcsány Ferenc szocialista pártelnök az elnökség hétvégi ülésén azt mondta, a képviselőcsoport álláspontjával ellentétesen csak engedéllyel lehet szavazni.

Hanganyag: Nagy Tamás

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Ügynökakták – olyan nevek is előkerültek, amelyek a történészt is meglepték

Ügynökakták – olyan nevek is előkerültek, amelyek a történészt is meglepték

Tényfeltáró bizottságot hoz létre a Mazsihisz az ügynöklisták nyilvánosságra kerülése után. A Zsidó Emlékezet Bizottsága azt vizsgálja majd, hogyan működött együtt az állambiztonság a rendszerváltás előtt a magyarországi zsidó felekezeti intézményekkel és közösségekkel.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Kiterjesztené az űrbe a háborúkat Oroszország, ömölhetnek az amerikai fegyverek Ukrajnába – Háborús híreink pénteken

Kiterjesztené az űrbe a háborúkat Oroszország, ömölhetnek az amerikai fegyverek Ukrajnába – Háborús híreink pénteken

Támadást gyakorolhatott az az orosz katonai műhold, amely rendkívül közel manőverezett egy nyugati kereskedelmi űreszközhöz az alacsony Föld körüli pályán. A finn ICEYE vállalat által üzemeltetett műhold kormányzati és katonai megrendelőknek, köztük Ukrajnának is szolgáltat radarfelvételeket - írta meg a Reuters. Újraindulhatnak az Ukrajnának szánt amerikai fegyverszállítmányok, miután januártól az amerikai kongresszus mindkét házában többségbe kerülnek a Kijevet támogató demokrata döntéshozók - írta meg a Reuters. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfrissebb eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×