eur:
401.51
usd:
363.69
bux:
72682.75
2024. október 3. csütörtök Helga

A határőrökön múlik, visszatér-e a Blaha Lujza téri késelő

Hamarosan hazaviszik azt a 12 éves fiút, aki a múlt héten combon szúrt egy fiatalembert a Blaha Lujza téren - jelentette be az igazságügyi és rendészeti miniszter. Takács Albert arról is beszélt, hogy a fiatalkorúak új, önálló büntető igazságszolgáltatási rendszerén dolgoznak a tárca szakértői. Elképzelhető, hogy a büntethetőségi korhatárt is csökkentenék, de börtönbe továbbra sem csuknának gyerekkorú elkövetőket.

A magyar hatóságok felvették a román gyámügyi hivatallal a kapcsolatot, a román családvédő szervezet pedig hajlandó fogadni a gyereket. Ezt tette lehetővé, hogy hamarosan hazavigyék azt a 12 éves fiút, aki még a múlt héten combon szúrta hasonló korú társát. Az Igazságügyi és Rendészeti miniszter azt mondta: a gyermeket egyszerűen csak úgy kitoloncolni nem lehet, ezért meg kellett várni a román fél visszajelzését.

"Miután gyermekről van szó, magyar gyermekvédő intézetben tartózkodik, ahol a személyes szabadságát egy bizonyos mértéken túl nem lehet korlátozni. Jelenleg azt sikerült elérni, hogy a román hatóságok ki fogják állítani a gyermek számára a hazatérési engedélyt, a magyar gyermekvédelmi szolgálatok felvették a román illetékesekkel a kapcsolatot, és átadják nekik a gyermeket további gondozás céljából" - mondta Takács Albert.

Igazat mondott magáról a gyerek

Az V. kerületi gyámhivatal vezetője az InfoRádiónak azt mondta: a magyar rendőrség viszi a határra a gyereket, az ottani hatóság pedig fogadják a fiút. Erről még hétfő délelőtt is egyeztetett a román követséggel - tette hozzá Kunst Róbert. A szakember hozzátette: az , hogy a fiú súlyos bűncselekményt követett el a Blaha Lujza téren, csak meggyorsította a kiadatási folyamatot.

"Az, hogy visszaszökik-e, nyilván függ attól, szigorú e- a határőrzés. Semmilyen biztosíték nincs arra, hogy nem fog újból megjelenni, de most már annyira látókörben lesz, hogy nem fog tudni könnyen mozogni. Személyazonosságáról azonban valódi adatokat mondott, ezt természetesen a követség munkatársai leellenőrizték" - hangsúlyozta a gyámhivatal vezetője.

Új törvény készül

Jelenleg semmilyen lehetőség nincs arra, hogy 14 év alatti bűnelkövetőket felelősségre vonjon a hatóság, ezért az igazságügyi minisztériumban már dolgoznak egy új törvényen.

Gyerekkorú elkövetőt továbbra sem zárnának börtönbe, az új büntető törvénykönyv szerint csak kivételes esetben büntetnék a fiatal bűnözőket szabadságvesztéssel.

Az igazságügyi és rendészeti miniszter szerint még folyik arról a vita, hogy a büntethetőségi korhatárt hogyan és mennyivel csökkentsék. Takács Albert hozzátette azt is: az új btk két nyomtávú lenne, egyrészt a büntetésre, másrészt, a társadalmi megbékélésre helyezné a hangsúlyt.

Ehhez azonban nincs meg az intézményi háttér. Vagyis létre kell majd hozni a fiatalkorúak ügyészségét és bíróságát is. Kormánydöntés azonban még nincs.

Hanganyag: Kálló Izabella

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Baj van a szomszédban, tömegével szerelnek le a rendőrök

Hatalmas a rendőrhiány Szlovákiában. Szeptember 30-án járt le a felmondások beadásának határideje azok számára, akik még idén távozni akarnak a testületből. A belügyminisztériumnak nem sikerült megakadályoznia a rendőrök tömeges távozását. Az év végéig 1800-2000 rendőr szerelhet le, ami olyan helyzetet teremthet, amit már a lakosság is megérezhet a hétköznapokban.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.10.03. csütörtök, 18:00
Kovács Ákos
Kossuth-díjas zeneszerző, előadóművész
Lefordultak a tőzsdék

Lefordultak a tőzsdék

Ma reggel az ázsiai tőzsdéken alapvetően felemás a hangulat, nagy negatív fordulat látható azonban a kínai ingatlanfejlesztőknél. Európában ezt követően rossz a hangulat, míg Amerikában kisebb esés várható. Gazdasági esemény szempontjából idehaza nem várható fontosabb közlés, külföldön azonban az amerikai elbocsátások alakulására lesz érdemes figyelni, illetve az ipari rendelésállományra vonatkozó adatokra.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×