Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 6. péntek Lénárd

Luxusbuszokból álló flotta belső használatra a BKV-nál - képpel

50-60 millió forintos légkondicionált luxusbuszokból álló flottát működtet a BKV belső használatra - tudta meg az InfoRádió. Regőczi Miklós, a társaság kommunikációs igazgatója elmondta, hogy a buszokat örökölték, és egy ideje megpróbálják azokat bérbe adni.

A BKV korábbi vezetése szerezte be az 50-60 millió forintos légkondicionált luxusbuszokból álló flottát egy lízingkonstrukció keretében - mondta az InfoRádiónak a közlekedési vállalat kommunikációs igazgatója.

Regőczi Miklós kifejtette: a hat busszal a dolgozókat és nyugdíjasokat utaztatták.

Amikor átvették a BKV vezetését, kiderült, hogy teljesen értelmetlen ennek a flottának az ilyen célra való fenntartása, de nehéz a lízingből kiszállni, ezért ügy döntöttek, hogy megpróbáljak bérbe adni a buszokat - közölte a kommunikációs igazgató.

A buszok bérlését meghirdették, és már voltak is érdeklődők, de emellett a belső utaztatásra is használják a flottát továbbra is - mondta Regőczi Miklós.

A kommunikációs igazgató elmondta, hogy két év múlva, a lízing lejártával megpróbálják eladni a buszokat.

Hanganyag: Tenczer Gábor

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Ügynökakták – olyan nevek is előkerültek, amelyek a történészt is meglepték

Ügynökakták – olyan nevek is előkerültek, amelyek a történészt is meglepték

Tényfeltáró bizottságot hoz létre a Mazsihisz az ügynöklisták nyilvánosságra kerülése után. A Zsidó Emlékezet Bizottsága azt vizsgálja majd, hogyan működött együtt az állambiztonság a rendszerváltás előtt a magyarországi zsidó felekezeti intézményekkel és közösségekkel.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Félnek a befektetők, veszik a dollárt

Félnek a befektetők, veszik a dollárt

Hatalmasat estek tegnap a mesterséges intelligenciához kötődő részvények, és a zuhanás hatása több más piacra is átterjedt. A befektetők az amerikai kötvényekben és a dollárban kerestek menedéket, miközben az olaj ára is emelkedett. Mindez a forintra is komoly nyomást gyakorolt, így a magyar fizetőeszköz reggel 326 körül állt a dollárral és 364,6 körül az euróval szemben. Délután friss amerikai munkaerőpiaci adatok jelentek meg, amelyek jelentősen felülmúlták a várakozásokat: októberben a várt 65 ezer helyett 165 ezer új munkahely jött létre, a munkanélküliségi ráta pedig 4,2 százalékról 4,1 százalékra csökkent, miközben a dollár tovább erősödött.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×