Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 6. péntek Lénárd

Kormányzati negyed: a beruházás megáll, a tervezés folytatódik

A kormányzati negyed beruházást szünetelteti a kormány, de a tervezés folytatódik - jelentette be Budai Bernadett kormányszóvivő kedden Budapesten.

Ahogy Budai Bernadett fogalmazott, a kormánykabinet arról döntött, hogy a kormányzati negyed projektet nem le-, hanem megállítja. A szóvivő hozzátette: a kabinet nem tett le arról a tervéről, hogy a kormányzati negyed építésére kijelölt területen új városközpont jöjjön létre.

A döntéssel kapcsolatban elmondta azt is, hogy a kormányzati negyed projektiroda az év végéig tovább működik, elkészíti a beruházás terveit, majd elszámol, ezt pedig a kormány tervei szerint az Állami Számvevőszék ellenőrizné.

SZDSZ: bölcs döntés

Az SZDSZ üdvözli a kormánykabinet döntését a beruházás megállításáról - közölte Horn Gábor, a liberális párt ügyvivője keddi budapesti sajtótájékoztatóján. Bölcs döntést hozott a kormánykabinet - tette hozzá a kisebbik koalíciós párt politikusa.

Horn Gábor kifejtette: továbbra is jó ötletnek tartják a kormányzati negyed létrehozását, ugyanakkor az SZDSZ szerint elfogadható megoldást választott a kormánykabinet.

A főváros bízik benne, hogy egy rendezési pályázat kiírásával a tervezett kormányzati negyed helyén fekvő területek tulajdonosai egy új, megfelelő funkciót találnak a Nyugati pályaudvar és környékének - mondta az InfoRádiónak a kormány döntését követően Ikvai-Szabó Imre városfejlesztési főpolgármester-helyettes.

Fidesz: semmire költötték el a pénzt

A Fidesz szerint a kormány a semmire költött 632 millió forintot, mondta Szíjjártó Péter, a párt kommunikációs vezetője sajtótájékoztatóján.

Hozzátette, nem meglepő, hogy a kormány a szociális válság közepén nem akar 142 milliárd forintot költeni saját kényelmére.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Ügynökakták – olyan nevek is előkerültek, amelyek a történészt is meglepték

Ügynökakták – olyan nevek is előkerültek, amelyek a történészt is meglepték

Tényfeltáró bizottságot hoz létre a Mazsihisz az ügynöklisták nyilvánosságra kerülése után. A Zsidó Emlékezet Bizottsága azt vizsgálja majd, hogyan működött együtt az állambiztonság a rendszerváltás előtt a magyarországi zsidó felekezeti intézményekkel és közösségekkel.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Tisza-kormány: beidézték Rogán Antalt, 400 millió euró jön Magyarországra

Tisza-kormány: beidézték Rogán Antalt, 400 millió euró jön Magyarországra

Már 2012-ben tudtak a bicskei gyermekotthonban történt szexuális bántalmazásokról és azok eltussolásáról, az erről készült ombudsmani jelentést pedig Balog Zoltán akkori miniszter és Polt Péter legfőbb ügyész is megkapta – derült ki a kegyelmi botrányt vizsgáló parlamenti bizottság pénteki ülésén. Budapestre látogatott az Európai Beruházási Bank elnöke, Nadia Calviño, akinek részvételével négy, összesen közel 400 millió euró értékű finanszírozási megállapodást kötöttek magyarországi beruházásokra. Eközben december 17-re beidézték Rogán Antal volt minisztert a végrehajtási visszaéléseket vizsgáló parlamenti bizottság elé. Polyák Gábor, az NMHH elnöke pedig bejelentette, hogy a hatóság a teljes magyar médiapiac átvilágításába kezd, többek között a KESMA, a 4iG és az Indamedia felvásárlásának vizsgálatával. Belpolitikai hírfolyamunk pénteken.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×