Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső

Bajnai kemény ítélete: "A csillogás vonzza a döglegyeket"

Az uniós fejlesztésekért felelős önkormányzati és területfejlesztési miniszter szerint lebuknak és börtönbe kerülnek a brüsszeli pénzügyi forrásokkal visszaélők. Bajnai Gordon az InfoRádió Aréna című műsorában azt mondta: ezzel összefüggésben már jelenleg is szigorúbb szabályok érvényesülnek Magyarországon, mint más EU-tagállamokban.

Bajnai Gordon szerint nem lehet megakadályozni, hogy valaki szélhámoskodni próbáljon meg ott, ahol ennyi pénz mozdul meg.

Ez így van Európában mindenhol. Ez a csillogás vonzza a döglegyeket is. Az elmúlt hónapokban azonban tapasztalható volt, hogy mindent megteszünk azért, hogy utolérjük őket - tette hozzá.

A miniszter elmondta, hogy nagyjából 180 bejelentés érkezett be eddig az AntiLop portálra.

Harminc körüli esetben komoly vizsgálat indult, van olyan ügy, amelyben már a büntetőfeljelentésig jutottunk - tette hozzá.

Azt szeretném, ha mindenki, aki rossz szándékkal töri a fejét az uniós pénzekhez való hozzáférésen, tudná: ehhez legalább két ember kell, és ettől kezdve megvan a kockázata annak, hogy le fog bukni és börtönbe fogjuk csukni - közölte a politikus.

Nem szeretném, ha az ország hitét ilyen gazemberek elvennék - jelentette ki Bajnai Gordon.

Mi jóval szigorúbb szabályokat érvényesítünk, mint amilyeneket az Európai Unió elvár - tette hozzá.

Nincs határidő

Az önkormányzati és területfejlesztési miniszter szerint a 4-es metró körüli problémák bizonyos szempontból az egész országra jellemzők: hosszú távú projekteket nem tudnak megtervezni és menedzselni.

Bajnai Gordon azt mondta: Brüsszel akkor kezd el foglalkozni a fővárosi beruházással, amikor Budapest benyújtja a pályázatát.

Erre nincsen határidő - tette hozzá. A miniszter emlékeztetett arra, hogy mindenkor a projektgazda feladata a jó tervek elkészítése, a metró esetében így a fővárosé a felelősség.

Új problémák vannak, várom a főváros javaslatát - mondta Bajnai Gordon az InfoRádióban.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Ügynökakták – olyan nevek is előkerültek, amelyek a történészt is meglepték

Ügynökakták – olyan nevek is előkerültek, amelyek a történészt is meglepték

Tényfeltáró bizottságot hoz létre a Mazsihisz az ügynöklisták nyilvánosságra kerülése után. A Zsidó Emlékezet Bizottsága azt vizsgálja majd, hogyan működött együtt az állambiztonság a rendszerváltás előtt a magyarországi zsidó felekezeti intézményekkel és közösségekkel.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×