Infostart.hu
eur:
363.29
usd:
326.02
bux:
143453.78
2026. november 6. péntek Lénárd

A fuvarozók tiltakoznak a sarcolás ellen

A fuvarozók érdekképviseleti szervezetei tiltakoznak amiatt, hogy a főváros megváltoztatta a tehergépjármű behajtási rendszert, és annak díját drasztikusan emelte.

"A Fővárosi Közgyűlés által 2007. december 28-án közzétett 74/2007. számú önkormányzati rendelet a fuvaros-, iparos,- kereskedő és szolgáltató vállalkozások tízezreit hozza kilátástalan helyzetbe, hiszen a korlátozással és a díjtétel indokolatlan nagyságrendű növelésével áremelésre kényszeríti a tehergépjármű üzemeltetőket és a velük kapcsolatban álló - elsősorban fővárosi - vállalkozásokat, rontva ezzel munkavégzési körülményeiket és versenyképességüket" - áll a fuvarozók közleményében.

A közlemény aláírói számára elfogadhatatlan az is, hogy a korlátozó intézkedés tervezett bevezetésének időpontjában nem használható az M0-ás körgyűrű egybefüggő északi és keleti szektora, valamint az ezekhez kapcsolódó dunai átkelők.

"Az intézkedés azt a közgyűlési szándékot tükrözi, hogy - forgalmi és környezetvédelmi érvekre hivatkozva, a körülmények és a feltételek átgondolása, hatástanulmány, illetve mérlegelése nélkül - ki kell szorítani a 3,5 tonna feletti tehergépjárműveket, - azokat is, melyek a főváros ellátását jelenleg biztosítják - a fővárosból" - olvasható a dokumentumban.

A közlemény aláíróinak határozott álláspontja, hogy a tehergépjárművek fővárosi mozgásának korlátozására és a díjtétel-emelésre csak akkor kerülhet sor, ha a kiszélesített utakon biztosítják Budapest elkerülésének megfelelő lehetőségét.

"A forgalmi korlátozásra és a behajtási díjtételre vonatkozó közgyűlési döntés ellen a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége és az Ipartestületek Országos Szövetsége először az érdekegyeztetés fórumain lép fel, s ha ott nem járnak sikerrel, a fuvarosok és a fővárosi vállalkozások gazdasági érdekeit súlyosan sértő és létét veszélyeztető intézkedés megsemmisítése érdekében jogi úton keresnek megoldást a többi aláíró szervezettel közösen" - áll a közleményben.

Címlapról ajánljuk

Sári Zsolt az ügynökaktákról: a hiteles adatokkal jobban megérthető, mi miért történt, mert a rendszer volt a fő bűnös

„Le akarjuk zárni a hallgatás korát, nem akarjuk, hogy tovább kísértsen az a múlt, ami lehetővé tette a zsarolhatóságot, lehetővé tette azt, hogy találgatások legyenek” – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában az ügynökaktákról Sári Zsolt, a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×