Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső

Hidegzuhany gyorshajtóknak: 300 ezer forint is lehet egy bírság

Január 1-jétől a rendőrség akár 300 ezer forintos közlekedési bírságot is kiszabhat, a helyszíni bírság összege pedig legalább 3 ezer forint. Az idei évtől szigorodott a büntetőpontrendszer is.

Az idei évtől a büntetőpontokat már nem kettő, hanem három évig veszik figyelembe - mondta az InfoRádióban Jámbor István, az Országos Rendőr-főkapitányság közlekedésrendészeti osztályának vezetője.

A jogosítványt továbbra is 18 pontnál veszik el, de az egyes esetekhez rendelt pontok értéke emelkedett. Ezentúl a gondatlan bűncselekményekért - például egy közlekedési baleset okozásáért - az eddigi 4 helyett 6 pontot szabnak ki, míg a szándékos bűncselekményért, például ittas vezetésért vagy cserbenhagyásért 7 helyett 9-et.

Szabálysértésekért eddig legfeljebb 3 pontot lehetett kiszabni, ezentúl azonban 5-öt is lehet.

A jogosítvány elvesztéséhez továbbra is legalább két bűncselekményt kell elkövetni.

Az osztályvezető elmondta: bár a jogszabály szerint az autók üzemben tartója már felelős a járművével elkövetett szabálytalanságokért, májusig türelmi időt adtak a vezetőknek. Addig csak egy értesítést kapnak arról, mekkora bírságot szabnának ki rájuk.

Január 1-jétől változott a bírságok összege is. Szabálysértésekért a helyszínen legalább 3 ezer, legfeljebb 20 ezer forintot szabnak ki, míg a bűncselekmények bírsága 30 ezertől 300 ezer forintig terjed majd.

Hanganyag: Kálló Izabella

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Ügynökakták – olyan nevek is előkerültek, amelyek a történészt is meglepték

Ügynökakták – olyan nevek is előkerültek, amelyek a történészt is meglepték

Tényfeltáró bizottságot hoz létre a Mazsihisz az ügynöklisták nyilvánosságra kerülése után. A Zsidó Emlékezet Bizottsága azt vizsgálja majd, hogyan működött együtt az állambiztonság a rendszerváltás előtt a magyarországi zsidó felekezeti intézményekkel és közösségekkel.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×