Infostart.hu
eur:
364.6
usd:
324.81
bux:
144484.17
2026. november 5. csütörtök Imre

Már 2008-ban nézhetünk digitális tévéadást

Várhatóan tavasszal írja ki a digitális földfelszíni televíziózás és rádiózás beindításához szükséges pályázatokat a Nemzeti Hírközlési Hatóság, így már 2008-ban megkezdődhet a szolgáltatás.

A hatóság elnöke elmondta: arra törekszenek, hogy a digitális adás kialakításában az állami szerepvállalás minimális legyen. Pataki Dániel hozzátette: a tervek szerint a pályázat elbírálásakor nem a költségvetési, bevételi szempontok játszanak majd fontos szerepet, hanem az, hogy a fogyasztók viszonylag alacsony áron juthassanak hozzá az adás fogásához szükséges eszközökhöz.

Az Országgyűlés december elején módosította a digitális televíziózásról szóló törvényt, amely szerint a pályázatokat 2008. december 31-ig kell kiírni.

A Nemzeti Hírközlési Hatóság két tendert ír ki. Az egyik öt digitális televízió műsorszóró hálózat, a másik pedig egy digitális rádió műsorszóró hálózat 12 évre szóló, egyszer 5 évvel meghosszabbítható üzemeltetési jogosultságára vonatkozik.

Címlapról ajánljuk
„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.

„A titok felnagyítja a bűnt, félelmetessé teszi” – szakértők az aktanyilvánosságról

Azzal kapcsolatban, hogy a világhálón az ügynöktémában is lehet durva támadásokra, mocskolódásra számítani, Orvos-Tóth Noémi hangsúlyozta: meg kell húzni a határt és a mérgezővé váló terekből ki kell szállni.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×