Infostart.hu
eur:
364.6
usd:
324.81
bux:
144484.17
2026. november 5. csütörtök Imre

Járai temeti az országot

A jegybank előző elnöke szerint a kormány idén ugyan csökkentette a költségvetési hiányt, de ennek az volt az ára, hogy jelentősen lassult a gazdasági növekedés és csökkent az ország versenyképessége. Járai Zsigmond az InfoRádiónak azt mondta: 2008-ban 2-3 százalékos GDP-bővülés várható, így a Magyarországgal együtt csatlakozott uniós tagállamokhoz képest is egyre inkább lemaradunk. A volt pénzügyminiszter jövőre 5 százalék körüli pénzromlást jósol.

Nehéz megmondani, hogy a jövő év rosszabb lesz-e a gazdaságban, mint az idei volt - mondta az InfoRádiónak Járai Zsigmond.

A Magyar Nemzeti Bank korábbi elnöke közölte: 2007 nehéz év volt a konvergenciaprogram miatt, amit az adóemeléssel ronottak el.

A kormány eldöntötte, hogy az egyébként szükséges költségvetési konszolidációt nem a kiadások csökkentésével, hanem adóemeléssel próbálja meg elérni, ezzel pedig rossz vágányra került az egész gazdaság - fejtette ki.

A konszolidáció jórészt sikerült, amit tervezett a kormány a költségvetési hiány csökkentésében azt elérte, de ennek az lett az ára, hogy a gazdasági növekedés lelassult és a versenyképesség csökkent - hangsúlyozta az Orbán-kormány pénzügyminisztere.

Járai Zsigmond szerint jövőre 2-3 százalékos GDP-növekedés érhető el.

Ha nem lesz ekkor keresletvisszafogás, akkor az gyorsíthatja a növekedést, és most jó a külgazdasági környezet, bár várhatóan az Európai Unió növekedése is csökkeni fog - tette hozzá.

Hosszabb távon is ilyen mértékű növekedésre lehet számítani, ám ez nem felzárkózást, hanem fokozatos lecsúszást jelent - emelte ki a jegybank korábbi elnöke.

Járai Zsigmond közölte: Romániával és Bulgáriával sem vagyunk egy kategóriában, mert ennek a két országnak a gazdasága gyorsabban növekszik, bár lejjebbről indultak.

Elképzelhető, hogy az euró bevezetésében is előttünk lesz ez a két ország - tette hozzá.

A volt pénzügyminiszter úgy vélekedett, az infláció 5 százalék közelében maradhat jövőre.

Hanganyag: Németh Zoltán

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.

„A titok felnagyítja a bűnt, félelmetessé teszi” – szakértők az aktanyilvánosságról

Azzal kapcsolatban, hogy a világhálón az ügynöktémában is lehet durva támadásokra, mocskolódásra számítani, Orvos-Tóth Noémi hangsúlyozta: meg kell húzni a határt és a mérgezővé váló terekből ki kell szállni.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×