Infostart.hu
eur:
364.6
usd:
324.81
bux:
144484.17
2026. november 5. csütörtök Imre

Karfával jók a padok vagy karfa nélkül?

Alkotmányosan indokolhatatlan, mentalitásában pedig embertelen megoldásnak tartja az állampolgári jogok országgyűlési biztosa, hogy Budapest több pontján közbülső karfákat szereltek a padokra, hogy a hajléktalanok ne tudjanak lefeküdni. A karfákat elsőként alkalmazó VII. kerület egykori képviselője az ombudsman állásfoglalását nevetségesnek tartja, a Hajléktalanokért Közalapítvány kinevezett elnöke pedig arra mutatott rá: nem ez a hajléktalanok legnagyobb problémája.

A fővárosban elsőként az V. kerületi Huszár utca felújítása után helyeztek el elválasztó karfákat a padokra, még 2005-ben. Az egyik akkori önkormányzati képviselő szerint erre azért volt szükség, mert egy hajléktalan beköltözött az utcába, és pénzért árusította fekvőhely gyanánt a padokat a többi hajléktalan számára.

A jelenleg orvosként dolgozó Vedres Klára szerint a döntéssel nemcsak az ott élők érdekeit képviselték, hanem a hajléktalanokét is, mert mint mondta, nem hagyhatták, hogy a téli hidegben ott maradjanak ezek az emberek.

Arra a kérdésre, hogy ezzel valóban a hajléktalanok érdekét szolgálta-e, és mi a véleménye az ombudsman álláspontjáról, azt felelte: nevetségesnek tartja azt. Szerinte a padok pihenést szolgálnak, és csak ezt biztosították a karfákkal.

"Városképi utcaseprés"

Szabó Máté, az állampolgári jogok országgyűlési biztosa az InfoRádiónak úgy fogalmazott, hogy "városképi utcaseprés" folyik, amikor karfákat szerelnek fel a köztéri padokra, nehogy hajléktalanok kezdjék el az azokat használni ágyként. Mint mondta, a karfa szimbólum, azt jelenti, hogy a nehéz helyzetbe került emberek ellen adminisztratív eszközökkel próbálnak meg fellépni.

Úgy vélte: ezzel a társadalom megsérti a hajléktalanokat, így nem csoda, ha mások tovább merészkednek, így olyan esetek is előfordulnak, hogy felgyújtják az utcán élőket.

Szánalmas, hogy a padokkal kell foglalkozni

Vecsei Miklós, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat alelnöke, a Hajléktalanokért Közalapítvány január 1-jétől kinevezett elnöke úgy látja: a karfák felszerelése szánalmas ötlet, de nem ez a hajléktalanok legnagyobb problémája. A volt miniszteri megbízott szerint inkább azzal kellene foglalkozni, hogy a hajléktalanok folyamatosan életveszélyben vannak Budapest utcáin.

Rámutatott: nagyon gyakori, hogy életveszélyben lévő emberek mellett egyszerűen elmennek mások. Szerinte ezért nem a padok karfáival alázzák meg az utcán élőket, hanem azzal, hogy senki sem gondolkodik el azon: vajon mínusz 20 fokban egy hiányos öltözetű ember életveszélyben van-e éjszaka egy telefonfülkében.

Sokan emiatt meghalnak, vagy komoly sérüléseket szereznek. Úgy vélte, ehhez képest szánalmas, hogy a padokkal kell foglalkozni.

Hanganyag: Herczeg Zsolt

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.

„A titok felnagyítja a bűnt, félelmetessé teszi” – szakértők az aktanyilvánosságról

Azzal kapcsolatban, hogy a világhálón az ügynöktémában is lehet durva támadásokra, mocskolódásra számítani, Orvos-Tóth Noémi hangsúlyozta: meg kell húzni a határt és a mérgezővé váló terekből ki kell szállni.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×