Infostart.hu
eur:
364.42
usd:
324.41
bux:
144484.17
2026. november 5. csütörtök Imre

A Liga nem enged: holnap megbénulhat az ország

A Liga Szakszervezetek és a Munkástanácsok társadalombiztosítási követeléseik alátámasztására általános országos sztrájkot indít határozatlan időre.

Gaskó István, a Liga elnöke közölte: követeléseik nem változtak. Azt várják, hogy a kormány vonja vissza az egészségbiztosítás privatizációját lehetővé tevő törvényjavaslatot, amelyről hétfőn szavaz az Országgyűlés, illetve tiltakoznak az új nyugdíjszámítás szabálya ellen, amely 8-10 százalékos nyugdíjcsökkenést jelent a januártól nyugdíjba vonulóknak.

Gaskó István elmondta: felszólítják a miniszterelnököt és a szocialista párt frakcióvezetőjét, hogy nyilvánosan kérjenek bocsánatot azoktól, akiket nyilatkozataikban lehazugoztak és leostobáztak, mert más nézetet képviselnek az egészségbiztosítás átalakítása során, és a nemzeti kockázatközösség megszűnésének ítélik a magántőke bevonását az egészségbiztosítókban.

A kormány kevés időt, mindössze két hónapot adott a társadalomnak az egészségbiztosítás átalakítására vonatkozó törvény megvitatására, holott más országokban ennek kimunkálása is éveket vesz igénybe - jegyezte meg.

Gaskó István úgy ítélte meg, hogy az Autonóm Szakszervezetek Szövetsége és a kormány között a nyugdíj-korkedvezményről létrejött megállapodás kormányzati trükk. A kormány halovány ígéretet tett a leírtak betartására, miközben az Autonómok egy éven át lemondanak a legerősebb nyomásgyakorlási eszközről, a sztrájkról.

A Liga elnöke megismételte, hogy a Liga és a Munkástanácsok követeléseihez sok szervezet csatlakozott. Magas a követelések társadalmi támogatottsága.

Közvélemény-kutatásra utalva elmondta: a követeléseiket a megkérdezettek 70 százaléka fontosnak tartja, 63 százaléka pedig elfogadhatónak nevezte ennek követelésére a sztrájkot.

Gaskó István közölte: a hétfői általános sztrájkban a vasútnál, az egészségügyben, a közoktatásban, a repülőtéren, az elektronikai iparban, két Volán-társaságnál, illetve más szervezeteknél dolgozók vesznek részt.

Az egész országot érintő munkabeszüntetés hétfőn reggel 6 órakor kezdődik a vasútnál. Utalt arra, hogy folynak az elégséges szolgáltatásról az egyeztetések a szakszervezet és a MÁV között.

A Liga elnöke szerint a kormány pressziót gyakorol a MÁV vezetésére, mutatja ezt az is, hogy egy szombati kormánypárti rendezvényre a MÁV vezérigazgatóját meghívták. Nem tartja elfogadhatónak a Liga elnöke azt sem, hogy a MÁV-nál átvezénylések lesznek a hétfői sztrájk miatt, holott erre már nem lenne lehetőség.

Gaskó István elmondta, ha nem születik megállapodás a vasútnál a sztrájk idejére a még elégséges szolgáltatásról, akkor bizonytalanná válik a vasúti közlekedés, és ezért a MÁV-ot, illetve a kormányt terheli a felelősség.

Palkovics Imre, a Munkástanácsok elnöke úgy ítéli meg, hogy a kormány megállapodása a Volán, a BKV, a MÁV egy részét képviselő érdekképviselettel a gondok elodázását jelenti, és ezekben a kabinet a befektetői lobbi érdekeit képviseli a közérdekkel szemben.

Kerpen Gábor, a Liga alelnöke, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete elnöke elmondta: a közoktatásban több száz intézmény dolgozói sztrájkolnak, ami 10 ezres nagyságrendet jelent.

Utalt arra, hogy az oktatási kormányzat az intézményvezetőknek megtévesztő tájékoztatást küldött, amely szerint rendkívüli tanítási szünetet rendelhetnek el az intézményben lévő sztrájkkészültség miatt.

Törvénysértés, ha az intézmény vezetője elrendeli ez esetben a rendkívüli tanítási szünetet - jelentette ki.

Kérdésre válaszolva Gaskó István elmondta: az egészségügyben és a közoktatásban nehéz számszerűsíteni a sztrájk okozta kárt, a vasútnál ez naponta 500-600 millió forintra tehető.

Címlapról ajánljuk
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Tisza-kormány: nem engedik ki Matolcsy Györgyöt, legalább 160 megfigyelt adatait hozták tévesen nyilvánosságra

Tisza-kormány: nem engedik ki Matolcsy Györgyöt, legalább 160 megfigyelt adatait hozták tévesen nyilvánosságra

Helybenhagyta Matolcsy György és két további gyanúsított letartóztatását a Fővárosi Törvényszék: csütörtöki közleményük szerint többek között bizonyítékok eltüntetésének veszélye miatt döntöttek így. Közben egyre nagyobb politikai vitát vált ki az ügynökakták nyilvánosságra hozatala. A Levéltár bocsánatot kért, amiért Lezsák Sándor mellett legalább 160 megfigyelt neve kerülhetett tévesen a nyitottaktak.hu nyilvános adatbázisába, Bóka János emiatt az oldal felfüggesztését és Tarr Zoltán távozását követeli. Közben Vitézy Dávid bejelentette, hogy januártól Kállai Éva vezeti a HungaroControlt, és ismertette a kormány döntését egy gyömrői iskolaépítésről, valamint a 442-es főút fejlesztésének előkészítéséről.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×