Infostart.hu
eur:
364.14
usd:
324.11
bux:
144484.17
2026. november 5. csütörtök Imre

Lemondott a halálos balesetet okozó rendőrkapitány

Lemondott a XXII. kerületi rendőrkapitány, aki kedden halálra gázolt egy gyalogost - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság a rendőrség internetes honlapján. A hivatalos közlemény szerint a budafoki kapitányt az eset annyira megrázta, hogy nyugdíjazását kérte.

Lemondott és nyugállományba helyezését kérte a főváros XXII. kerületének rendőrkapitánya, miután kedden halálra gázolt egy 55 éves férfit.

"A kapitány urat az eset annyira megrázta, hogy a mai napon lemondott vezetői tisztségéről, kérte nyugállományba helyezését, amelyet Budapest rendőrfőkapitánya elfogadott" - tartalmazza a Budapesti Rendőr-főkapitányság közleménye.

A XXII. kerületi kapitányság vezetője saját autójával a kerületben lévő Kossuth Lajos utcában kanyarodás közben ütötte el kedden az elé lépő 55 éves férfit, aki nem a kijelölt gyalogátkelőhelyen akart átjutni az úttest túloldalára.

A rendőrkapitányt alkoholvizsgálatnak vetették alá, mely negatív eredményt hozott. Az este folyamán ügyészek jelenlétében kétszer is vért vettek a kapitánytól. A vizsgálat eredménye néhány napon belül elkészül.

Az elgázolt férfi a kórházba szállítása után halt meg. Az ügyben a további eljárást a Budapesti Nyomozóügyészség folytatja le.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Estére fogyott el a forint ereje

Estére fogyott el a forint ereje

Három év után először emelt kamatot a Bank of England, amely a vártnál szigorúbb üzenetekkel is meglepte a piacot – a nap folyamán pedig a cseh jegybank is szigorított. Közben a dollár a nap eleji erősödés után gyengülni kezdett, Thomas Barkin, a richmondi Fed elnöke szerint további kamatemelésekre lesz szükség az infláció letörése érdekében. A forint nyitás után mindkét vezető devizával szemben visszacsúszott: az estéhez közeledve az euró jegyzése 364,3-as szintre, a dolláré pedig 324,6-ig gyengült.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×