Infostart.hu
eur:
364.3
usd:
324.3
bux:
144484.17
2026. november 5. csütörtök Imre

"Antall József kiemelte az országot a kelet-európai katyvaszból"

Tizennégy éve halt meg a harmadik Magyar Köztársaság első miniszterelnöke, Antall József. Boross Péter volt kormányfő, aki 1993-ban váltotta az MDF-es politikust a miniszterelnöki székben, az InfoRádiónak adott interjújában azt mondta: Antall József magatartása, mondatszerkesztése, műveltsége, de még az öltözéke is példamutató lehetne a mai politikai közegben.

Boross Péter visszaemlékezése szerint Antall József olyan ember volt, akivel érdemes volt egy társaságban ülni.

Sajátos és remek humora volt, emellett kedves ember volt. Manapság, a nívótlanná váló politikai közéletben, Antall József magatartása mintaként szolgálhatna - mondta.

Közölte: sajátos magatartása és széles műveltsége "kiemelte az országot abból a kelet-európai katyvaszból, ahogy a volt szocialista országokat nyugatról nézték".

Boross Péter szerint Antall József miniszterelnöksége volt az a kor, amikor Magyarországot mintaországnak tekintették.

Ezt bizonyította az is, hogy temetésén felvonult a világ - tette hozzá.

Hanganyag: Nagy Tamás

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Bejelentették a döntést: 2028-ban ismét védelmi feladatot vállalnak a magyar katonák egy idegen országban

Bejelentették a döntést: 2028-ban ismét védelmi feladatot vállalnak a magyar katonák egy idegen országban

Magyarország és Litvánia szorosabbra fűzi diplomáciai és gazdasági kapcsolatait, és kiemelt figyelmet fordít az európai versenyképesség javítására, valamint az illegális migráció elleni közös fellépésre. Orbán Anita miniszterelnök-helyettes, külügyminiszter bejelentette, hogy a két ország szorosan együttműködik a 2027 első félévében esedékes litván EU-elnökség idején. Újraindulnak a külügyminisztériumok közötti szakmai konzultációk, és megkezdődik egy új együttműködési szándéknyilatkozat előkészítése is. Magyarország 2028-ban ismét részt vesz a balti légtérrendészeti misszióban, a kormány pedig arra ösztönzi a magyar diákokat, hogy Vilniusban tanuljanak. Budapest emellett csatlakozik ahhoz a litván kezdeményezéshez, amelynek célja, hogy Brüsszelben emlékművet állítsanak a totalitárius rendszerek áldozatainak.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×