Infostart.hu
eur:
364.26
usd:
324.6
bux:
144484.17
2026. november 6. péntek Lénárd

Négy BKV- és három Volán-szakszervezet biztosan sztrájkol december 17-én

Sztrájkot hirdet december 17-re a Budapesti Közlekedési Zrt. négy szakszervezete is, a munkabeszüntetés a tervek szerint üzemkezdettől 13 óráig tart majd. A Cinkota Autóbusz Üzem szakszervezetének elnöke az InfoRádiónak elmondta: a munkakörülmények romlása, a létszámleépítések és a tervezett járatritkítások miatt tartanak munkabeszüntetést. Ugyancsak sztrájkol majd ezen a napon a Körös, a Vasi és az Alba Volán.

Munkabeszüntetést tart négy BKV-szakszervezet december 17-én üzemkezdettől 13 óráig a rossz munkakörülmények, a létszámcsökkentések és a tervezett járatritkítások miatt - mondta az InfoRádiónak a Cinkota Autóbusz Üzem szakszervezetének elnöke.

Nemes Gábor közölte: november 20-án ugyanezen okokból tartottak kétórás figyelmeztető sztrájkot, ám hiába folynak az egyeztető tárgyalások az érdekképviseletek és közlekedési vállalat vezetése között, mindeddig nem közeledtek az álláspontok.

Újabb létszámcsökkentés

A szakszervezet elnöke hozzátette: nemrég a munkáltató bejelentette, hogy újabb csoportos elbocsátást tervez, ami megnehezítette a további egyeztetést. A szakszervezetek követelésének lényege ugyanis éppen az, hogy a BKV vizsgálja meg: elegendő-e a jelenlegi létszám a feladatok megfelelő ellátására.

Az érdekképviseleti szervezetek jövő héttől tárgyalnak majd a BKV vezetésével a sztrájk idejére biztosított elégséges szolgáltatásokról - tájékoztatott Nemes Gábor, aki azt egyelőre nem tudta megmondani, hogy pontosan mely járműcsoportokat érinti majd a munkabeszüntetés.

Eddig négy BKV-szakszervezet hirdetett sztrájkot december 17-re, a képviseletek a társaságnál dolgozók negyedét tömörítik - közölte a Cinkota Autóbusz Üzem szakszervezetének elnöke.

A Volán is beszáll

A tervek szerint üzemkezdettől határozatlan ideig sztrájkolnak majd a Körös Volán dolgozói december 17-én - mondta az InfoRádiónak a Békés megyei Közlekedési Szakszervezet titkára.

Hoffmann Antal közölte: egyelőre nem lehet tudni, hány járat indul majd útnak a munkabeszüntetés ideje alatt, mivel a még elégséges szolgáltatásokról egyeztetni kell.

Az már biztosnak tűnik, hogy a Vasi és az Alba Volán is csatlakozik a sztrájkhoz, a Békés megyei érdekképviselet vezetője azonban egyelőre még nem tudja, pontosan hány szervezet tart még munkabeszüntetést december 17-én.

A típusfüggőségről megállapodhatnak

Bár körvonalazódik a megállapodás négy Volán-szakszervezet és az illetékes tárca a típusfüggőség eltörlésének ügyében, a Liga Közlekedési Szakszervezetek Ágazati Szövetségének három másik követelése azonban továbbra is érvényes, ezért mindenképpen lesz sztrájk - tájékoztatott Hoffmann Antal.

A Békés megyei Közlekedési Szakszervezet titkára kijelentette: ha a sztrájk elhúzódna, biztos, hogy karácsony idejére felfüggesztik majd, mert nem akarják az utasokat büntetni.

Hanganyag: Hegedûs Zsuzsa

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után
0-2 a San Siróban!

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.

Ügynökakták – Videót tett közzé Lezsák Sándor

Az MDF alapítójának hírbe hozatala miatt a levéltár és a miniszterelnök is bocsánatot kért korábban.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Bődületes rekordot robbantott a Mol - Újra kellett skáláznunk a grafikonokat

Bődületes rekordot robbantott a Mol - Újra kellett skáláznunk a grafikonokat

Nehéz szavakat találni arra, amit a Mol az idei harmadik negyedévben összehozott: az olajóriás történetének legerősebb negyedévét zárta, még a 2022-es energiaválság idején látott csúcsok is felül lettek múlva, több grafikonunkat is újra kellett skálázni, hogy kiférjenek a rekord összegek. Elsősorban a soha nem látott szintre emelkedő finomítói árrések és a megugró földgázárak hozták össze ezt az eredményt, a menetelést a finomítói kapacitáskiesés és az üzemanyagárakat érintő hatósági korlátozások sem tudták megfékezni. A számok mögött viszont van néhány fontos csavar: jelentős egyszeri tételek is javították az eredményt, egyes üzletágak továbbra is komoly nehézségekkel küzdenek, az októberi adatok pedig már arra utalnak, hogy a rendkívüli piaci környezet nem feltétlenül marad fenn tartósan. Mutatjuk a brutális rekordok hátterét, és azt is, hogy mi következhet most a Molnál.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×