A testület határozata ellen három napon belül lehet felülvizsgálati kérelemmel élni a Legfelsőbb Bíróságnál, amelynek ezután szintén három nap alatt kell döntést hoznia.
A határozat jogerőre emelkedése után az Országos Választási Bizottság vezetője levélben tájékoztatja az Országgyűlés elnökét a kezdeményezésről.
Szolidáris pedagógusok
Szolidáris a Liga Szakszervezetek és a Munkástanácsok december 17-ére hirdetett sztrájkjával a Pedagógusok Szakszervezete.
Az érdekképviselet elnöke az InfoRádióban elmondta: nem támogatják, hogy a pedagógusok határozatlan idejű munkabeszüntetést tartsanak, mert az aránytalanul sok problémát okozna a közoktatásban.
Árok Antal közölte: várhatóan kétórás figyelmezető sztrájkkal vagy tiltakozó fórumokkal fejezik ki szolidaritásukat.
A Liga és a kormány képviselői pénteken ülnek ismét tárgyalóasztalhoz; a hétfői egyeztetésen nem közeledtek az álláspontok.
A tömörülés továbbra is az egészségbiztosítási reform és a nyugdíjszámítás új rendszerének visszavonását szeretné elérni, a kormány azonban erre nem hajlandó.
MOL: új tervek
Új vállalat alapítását javasolja a Mol-csoport a közép- és délkelet-európai gázszállító hálózatok egyesítésére. A társaság vezérigazgatója az Inforádióban azt mondta: a cél Európa egyik leghosszabb, 27 ezer kilométeres vezetékrendszerének létrehozása.
Mosonyi György hangsúlyozta: az egyesült gázszállító vállalat megalapításával lehetővé válna a verseny, ami az egyik legfontosabb feltétele az ellátásbiztonság növelésének.
Az Európai Bizottság szóvivője közölte: részletesen elemzik majd a magyar cég tervét, az osztrák OMV pedig közleményben úgy fogalmazott: a kezdeményezéssel a MOL elismerte, hogy szükség van az összefogásra az energiaszektorban.
Béremelés a közszférában
Januártól átlagosan 5 százalékkal emelkedik a közalkalmazotti, köztisztviselői és a hivatásos állományban dolgozók illetménye - jelentette be a kormányszóvivői tájékoztatón a Szociális és Munkaügyi Minisztérium szakállamtitkára.
Herczog László elmondta: az Országos Közszolgálati Érdekegyeztető Tanácsban arról is megállapodtak, hogy a 2009-es bértárgyalások 4 százalékról indulnak.
A Fidesz szerint fennáll a veszélye annak, hogy a közszférában dolgozók reálbére jövőre is csökkenni fog. Répássy Róbert, az ellenzéki párt országgyűlési képviselője azt mondta: ez újra családok százezreinek okoz majd komoly nehézséget.
Pluszpénz a mentőszolgálatnál
Az őszi 2 milliárd után további 1 milliárd forintot kap működésének biztosítására a mentőszolgálat - döntött a kormány.
Korábban az MSZP és a Fidesz is pluszforrást kért a parlamentben a szervezet számára. Az Országos Mentőszolgálatnál közben átmeneti és részleges létszámstopot rendeltek el.
A szervezet szóvivője elmondta: december közepére döntés születik arról, hogy jövőre milyen típusú és mennyiségű feladatot kell ellátniuk, ennek ismeretében határoznak majd a létszámról, a kocsik számáról és a finanszírozásról.
Győrfi Pál az InfoRádióban hangsúlyozta: nehézséget jelent a szolgálatnál a szabadságok kiadása is, így elképzelhető, hogy a nem sürgősségi feladatot ellátó, betegszállító gépkocsikat nem tudják teljes létszámmal elindítani, az életmentő ellátást azonban igyekeznek fenntartani.
Áremelés Budapesten
Az InfoRádió értesülése szerint elkészült a végleges BKV-tarifaemelési javaslat. A tervezetben három verzió, egy 10, egy 13 és egy 17 százalékos emelés szerepel.
A díjakról december 20-án dönt a fővárosi közgyűlés. A városüzemeltetési bizottság közben nem fogadta el a BKV jövő évi menetrendjét tartalmazó paraméterkönyv alapelveit.
Vasárnap lép hatályba a Volán-társaságok jövő évi menetrendje. A Volán Egyesülés adatai szerint a jövő évi menetrendben a munkaszüneti napokon csaknem 2 százalékkal, a munkanapokon több mint 5 százalékkal csökken a járatok száma.
A cél: jólműködő vállalatokat létrehozni
Január elsején kezdi meg működését a Nemzeti Vagyongazdálkodási Tanács - közölte a szervezet elnöke.
Nagy János az InfoRádióban elmondta: a cél, hogy jól működő állami vállalatok jöjjenek létre.
Hangsúlyozta: jelenleg egyetlen vagyonelem értékesítését sem tervezik. Az elnök arról is beszélt, hogy feltehetően egy éven belül végeznek a privatizációs szerződések átvizsgálásával, az állami vagyonleltárt pedig a jövő év végére állítják össze.
Úgy vélte: a több mint 10 ezer milliárd forint értékben nyilvántartott állami vagyon valós értéke megközelítheti az 50 ezer milliárdot is.
Kutyahalakkal árasztották el a Balatont