Infostart.hu
eur:
364.14
usd:
324.11
bux:
144484.17
2026. november 5. csütörtök Imre

A szemtanú vallomása kulcsfontosságú lehet az eltűnt kislány ügyében

Gyanús alakot látott a Praia de Luz-i nyaralók körül ólálkodni egy brit nő, aki nem érti, miért nem hallgatták még ki a portugál rendőrök. Amanda Mills egy héttel azelőtt látta a férfit a környéken, hogy a négyéves Madeleine McCannek nyoma veszett.

Két nappal azután, hogy a brit kislány eltűnt a portugáliai nyaralóból, Amanda Mills felkereste a lisszaboni brit nagykövetséget és a brit rendőrséget is, és elmondta az illetékeseknek, mit látott.

Egy héttel azelőtt, hogy Madeleine McCannek nyoma veszett, a nő egy gyanúsan viselkedő férfit pillantott meg annak az apartmannak a közelében, ahol a kislány a szüleivel lakott a nyaralásuk ideje alatt.

Amanda Millsnek úgy tűnt, hogy a barna bőrű idegen a fürdőszoba ablakán át megpróbál bejutni az egyik épületbe. A nő azt is látta, hogy az alak el akart vinni egy, az apartman előtt hagyott babakocsit.

"Késő este volt. A fickó jött, megfogta a babakocsit és megpróbált elsétálni vele. Elszaladt, amikor zajt csaptam, és tudtára adtam, hogy figyelik. Úgy tűnt, különösen az ablakok érdeklik. Többön is benézett" - emlékezett vissza Amanda Mills.

"Megszólalt a fejemben a vészcsengő. Nagyon különös, gyanús figura volt" - tette hozzá a nő.

Amanda Mills hiába jelentkezett a brit rendőrségen és mondta el, mit látott, a portugál hatóságok még most se hallgatták ki.

"Elképesztő. Teljes vallomást tettem az essexi rendőrségnek. Tudom, hogy mit láttam" - jelentette ki a nő.

Amanda Millst hamarosan meghallgatják a Metodo 3 nevű magánnyomozó cég munkatársai. Õket Kate és Gerry McCann, Madeleine szülei bérelték fel, miután látták, milyen nehezen halad a hivatalos nyomozás.

A család szóvivőjének elmondta: a Metodo 3-nál komolyan veszik Amanda Millst, vallomása kulcsfontosságú lehet.

Címlapról ajánljuk
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Estére fogyott el a forint ereje

Estére fogyott el a forint ereje

Három év után először emelt kamatot a Bank of England, amely a vártnál szigorúbb üzenetekkel is meglepte a piacot – a nap folyamán pedig a cseh jegybank is szigorított. Közben a dollár a nap eleji erősödés után gyengülni kezdett, Thomas Barkin, a richmondi Fed elnöke szerint további kamatemelésekre lesz szükség az infláció letörése érdekében. A forint nyitás után mindkét vezető devizával szemben visszacsúszott: az estéhez közeledve az euró jegyzése 364,3-as szintre, a dolláré pedig 324,6-ig gyengült.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×