eur:
397.18
usd:
356.58
bux:
73896.18
2024. október 1. kedd Malvin

Gaskó: "Ne vicceljen, miért akarnánk mi kormányt buktatni?"

Pénteken folytatják a tárgyalásokat a kormány és a LIGA Szakszervezetek képviselői az érdekképviselet követeléseiről - közölte az InfoRádió Aréna című műsorában a tömörülés elnöke.

Ne vicceljen, miért akarnánk mi kormányt buktatni? - válaszolt kérdéssel Gaskó István arra a felvetésre, hogy a sztrájkokkal a kabinet távozását akarják-e elérni.

Hozzátette: 2000-ben, amikor egy "más színezetű" kabinet volt hatalmon, a vasutasok két hétig sztrájkoltak, és akkor sem akartak kormányt buktatni.

A kormánybuktatás a politikusok dolga - mondta a LIGA Szakszervezetek vezetője.

Elmondta: két héttel ezelőtt megbeszélést folytatott a Fidesz elnökével, hiszen az általa képviselt magyar állampolgárok ugyanúgy érintettjei az egészségbiztosítás privatizációjának, mint mindenki más.

Nem politikai kérdésekről, hanem kifejezetten szociális és gazdasági ügyekről tárgyaltunk - közölte Gaskó István, hozzátéve: az MSZP-vel is találkozott, és továbbra is kész az egyeztetésre.

Ebben a kérdésben a töréspont nem a bal- és a jobboldal között, hanem a magánosítást elfogadók és elutasítók között van - jelentette ki.

Pénteken egyeztetés

Gaskó István elmondta: pénteken folytatják a tárgyalásokat a kormány és a LIGA Szakszervezetek képviselői az érdekképviselet követeléseiről.

Hozzátette: továbbra is azt várják a kabinettől, hogy vonja vissza az egészségbiztosítási rendszer, illetve a nyugdíjszámítás módosításáról szóló törvényjavaslatot, és kezdődjön társadalmi egyeztetés az ügyben.

A szakszervezeti vezető szerint ugyan presztízsveszteséget jelentene a kormánynak, ha visszavonná az egészségbiztosítás átalakításáról szóló törvényjavaslatot, de nem járna a bukásával.

A szakszervezeti vezető hangsúlyozta: ha sikerül a kormánnyal megállapodni, felfüggesztik a tiltakozó akciókat.

A Liga korábban határozatlan idejű országos sztrájkot hirdetett december 17-étől, előtte két nappal pedig demonstrációt szervez Budapesten.

Gaskó István azt mondta: tudomása szerint a kormányzati tárgyalódelegáció - amelynek Czizmár Gábor munkaügyi és Kincses Gyula egészségügyi államtitkár is tagja - teljes felhatalmazással rendelkezik.

A Liga Szakszervezetek november 21-ei országos munkabeszüntetését és demonstrációját 136 érdekképviselet és civil szervezet támogatta.

Hanganyag: Exterde Tibor

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Kerékpáros-vb-t rendezne Magyarország – így reagált a nemzetközi szövetség

Kerékpáros-vb-t rendezne Magyarország – így reagált a nemzetközi szövetség

A Magyar Kerékpáros Szövetség elnöke a múlt heti, zürichi éves kongresszuson jelezte a nemzetközi szövetségnek, hogy hazánk országúti világbajnokságot rendezne, sőt más szakágak világversenyeinek idehozatala is szóba jöhet. Az egyre sikeresebb Tour de Hongrie révén az infrastruktúra adott, Schneller Domonkos az InfoRádióban elmondta, hogy milyen egyéb feltételeknek kellene még teljesülniük ahhoz, hogy az álom valósággá váljon.

Orbán Viktor: ha baj van, a magyarok példásan összefognak, ebből kéne valamit átmenteni a békeidőkre

A miniszterelnök beszéde nyitja meg az Országgyűlés őszi ülésszakát. Szólt az árvízi védekezésről, a gyermekeket érintő nyári intézkedésekről is. A gazdasági semlegesség politikáját kell felépíteni szerinte, nem szabad egyik blokk mögé sem beállni.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.10.01. kedd, 18:00
Csató Gábor
az Országos Mentőszolgálat főigazgatója
Indul az izraeli offenzíva, végóráit éli a Hezbollah? - Híreink Izrael libanoni inváziójáról

Indul az izraeli offenzíva, végóráit éli a Hezbollah? - Híreink Izrael libanoni inváziójáról

Magyar idő szerint este kilenckor elkezdte megdolgozni az izraeli tüzérség Libanon határ menti területeit. Az Egyesült Államokkal történő egyeztetést követően Jeruzsálem bejelentette, hogy a korábbi elvárásokkal ellentétben nem fogják megszállva tartani Libanon déli részét, "mindössze" a Hamász infrastruktúráját semmisítik meg. A libanoni reguláris erők már a támadás előtt visszavonultak, a nemzetközi közösség több tagja pedig még most is fegyvernyugvásra szólít fel. Cikkünk folyamatosan frissül Izrael libanoni inváziójának legfontosabb híreivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×