Infostart.hu
eur:
364.39
usd:
324.43
bux:
145364.76
2026. november 5. csütörtök Imre

Egyhangú támogatás Vereckeinek

Egyhangúlag támogatta Vereckei Csaba ezredes, korábbi bűnügyi igazgató Borsod-Abaúj-Zemplén megyei rendőrfőkapitánnyá történő kinevezését a közgyűlés Miskolcon.

Kökényesi Antal távozása után Bencze József altábornagy, országos rendőrfőkapitány Vereckei Csabát jelölte a megyei rendőr-főkapitányi posztra. A testületnek véleményezési joga van a megyei kapitányi kinevezés esetében.

Bencze József beszédében hangsúlyozta: a vezetői teendőket már megbízottként ellátó Vereckei Csaba kitűnő szakember, ezért javasolja őt első számú rendőri vezetőnek, aki képes lesz megoldani a határőrség integrációjával jövőre megszaporodó feladatokat.

Az országos rendőrfőkapitány az elmúlt időszak egyik legnagyobb eredményének nevezte a balesetek számának jelentős csökkenését a térségben. Jelezte, hogy az új rendőrfőkapitány folytatni kívánja azt a munkát, amely a mutatók további javulását hozza magával.

Úgy fogalmazott, hogy országos viszonylatban is példaértékű a hatóság és a polgárőrség kapcsolata Borsodban. Bencze József arról is szólt, hogy a roma kisebbség és a hatóság közötti együttműködést erősíteni kell.

Mint mondta, a lakosságot leginkább irritáló bűncselekmények esetében határozott fellépést vár el, példaként említette a falopásokat és a vagyon elleni bűneseteket.

Címlapról ajánljuk

Péterfalvi Attila: kártérítés járhat Lezsák Sándornak

A Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) elnöke szerint az csak a minimum, hogy az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára kivizsgálja az ügyet, amelynek nyomán Lezsák Sándor neve tévesen szerepelt a most nyilvánosságra hozott ügynöknévsorban, de további jogkövetkezményei is lehetnek a hibának.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
Ez már pánik: több mint 5 százalékos zuhanásban a Nasdaq

Ez már pánik: több mint 5 százalékos zuhanásban a Nasdaq

Komoly eladási hullám söpört végig csütörtökön a világ technológiai részvénypiacain. Az ázsiai tőzsdék után az Egyesült Államokban is meredek esés bontakozott ki, a Nasdaq több mint 5 százalékot zuhant, a félelemindex pedig több mint 50 százalékot ugrott. Eközben Európában jóval visszafogottabbak a mozgások. A befektetőket elsősorban a mesterséges intelligenciához kapcsolódó beruházások megtérülése és a chipgyártók kilátásai aggasztják, a hangulatot pedig a Fed felől érkező szigorúbb kamatpolitikai üzenetek is rontják. Eközben az arany és az olaj ára is emelkedik, utóbbié ismét visszatért 100 dollár fölé.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×