eur:
397.07
usd:
356.56
bux:
73896.18
2024. október 1. kedd Malvin

Női kvóta: egy véleményen Gyurcsány és Orbán

Nem fogadta el az Országgyűlés a női kvótáról szóló törvényjavaslatot, amelyet Sándor Klára és Magyar Bálint SZDSZ-es képviselők terjesztettek a Ház elé.

A javaslat elfogadásához a jelenlévő országgyűlési képviselők kétharmadának igen szavazatára lett volna szükség. A határozathozatal során végül 132-en szavaztak igennel, 97-en nemmel, 118-an pedig tartózkodtak.

A szavazás előtt Ujhelyi István, az Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztérium államtitkára a kormány nevében támogatásáról biztosította a javaslatot.

Ennél a törvényjavaslatnál összesen 32 nő képviselő szavazott igennel, 2 nemmel. Utóbbiak közül az egyik a fideszes Vígh Ilona volt - akinek frakciója lelkiismereti alapon döntött -, másikuk a KDNP-s Hoffmann Rózsa; a kereszténydemokrata frakció eleve nem támogatta a női kvótát.

A nő képviselők közül tartózkodott a fideszes Molnár Ágnes és frakciótársa, Szabó Erika. A Fideszből 32-en szavaztak nemmel, így például Kövér László és Mikola István, a frakció 19 tagja - köztük Orbán Viktor és Navracsics Tibor - megszavazta a javaslatot.

A kereszténydemokratákhoz hasonlóan nem támogatták a női kvótát az MDF jelenlévő tagjai, nem szavazott viszont Dávid Ibolya és Boross Péter.

Gyurcsány Ferenc miniszterelnök támogatta a törvényjavaslatot, csakúgy, mint kormánybeli helyettese, Kiss Péter kancelláriaminiszter. Az MSZP soraiból igennel, nemmel is szavaztak a képviselők, és tartózkodók is voltak.

A törvényjavaslatot előterjesztő SZDSZ képviselői a nemmel voksoló Gulyás József kivételével igennel szavaztak.

A női kvótáról szóló törvényjavaslat zárószavazása előtt ebben a témában az alkotmány módosításáról is dönteniük kellett a képviselőknek.

Ezt az ugyancsak a két liberális képviselő által indítványozott módosítást 76 igen, 218 nem szavazattal, 57 tartózkodással utasította el az Országgyűlés, jóllehet a kormány nevében Ujhelyi István ezt a javaslatot is támogatásáról biztosította.

Címlapról ajánljuk
Kerékpáros-vb-t rendezne Magyarország – így reagált a nemzetközi szövetség

Kerékpáros-vb-t rendezne Magyarország – így reagált a nemzetközi szövetség

A Magyar Kerékpáros Szövetség elnöke a múlt heti, zürichi éves kongresszuson jelezte a nemzetközi szövetségnek, hogy hazánk országúti világbajnokságot rendezne, sőt más szakágak világversenyeinek idehozatala is szóba jöhet. Az egyre sikeresebb Tour de Hongrie révén az infrastruktúra adott, Schneller Domonkos az InfoRádióban elmondta, hogy milyen egyéb feltételeknek kellene még teljesülniük ahhoz, hogy az álom valósággá váljon.

Orbán Viktor: ha baj van, a magyarok példásan összefognak, ebből kéne valamit átmenteni a békeidőkre

A miniszterelnök beszéde nyitja meg az Országgyűlés őszi ülésszakát. Szólt az árvízi védekezésről, a gyermekeket érintő nyári intézkedésekről is. A gazdasági semlegesség politikáját kell felépíteni szerinte, nem szabad egyik blokk mögé sem beállni.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.10.01. kedd, 18:00
Csató Gábor
az Országos Mentőszolgálat főigazgatója
Indul az izraeli offenzíva, végóráit éli a Hezbollah? - Híreink Izrael libanoni inváziójáról

Indul az izraeli offenzíva, végóráit éli a Hezbollah? - Híreink Izrael libanoni inváziójáról

Magyar idő szerint este kilenckor elkezdte megdolgozni az izraeli tüzérség Libanon határ menti területeit. Az Egyesült Államokkal történő egyeztetést követően Jeruzsálem bejelentette, hogy a korábbi elvárásokkal ellentétben nem fogják megszállva tartani Libanon déli részét, "mindössze" a Hamász infrastruktúráját semmisítik meg. A libanoni reguláris erők már a támadás előtt visszavonultak, a nemzetközi közösség több tagja pedig még most is fegyvernyugvásra szólít fel. Cikkünk folyamatosan frissül Izrael libanoni inváziójának legfontosabb híreivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×