Infostart.hu
eur:
362.79
usd:
323.49
bux:
147132.55
2026. november 5. csütörtök Imre

Egyelőre arról egyeztetnek, hogy részt vegyenek-e a konferencián

Az annapolisi Közel-Kelet-konferencián való részvételről egyeztetnek az egyiptomi fővárosban az Arab Liga tagállamainak külügyminiszterei.

A megbeszélésen arról döntenek, hogy a meghívott 40 ország közösen dönt a részvételről, vagy önállóan hoznak döntést erről.

Az arab országok közül Szaúd-Arábia, Egyiptom, Jordánia és Omán már elfogadta a meghívást az amerikai konferenciára.

Több arab ország viszont még nem döntötte el, hogy részt vesz-e az eseményen, amelynek legfontosabb célja, hogy elősegítse az izraeli-palesztin béketárgyalások újrakezdését.

Szíria korábban azt jelezte: csak akkor küldi el képviselőjét az értekezletre, ha ott napirendre kerül a az Izrael által 1967-ben elfoglalt Golán-fennsík jövője is.

Címlapról ajánljuk
Péterfalvi Attila: kártérítés járhat Lezsák Sándornak

Péterfalvi Attila: kártérítés járhat Lezsák Sándornak

A Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) elnöke szerint az csak a minimum, hogy az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára kivizsgálja az ügyet, amelynek nyomán Lezsák Sándor neve tévesen szerepelt a most nyilvánosságra hozott ügynöknévsorban, de további jogkövetkezményei is lehetnek a hibának.

Magyarics Tamás a félidős választásokról: eddig tartott a trumpizmus?

Magyarics Tamás külpolitikai szakértő szerint bár Donald Trump Make America Great Again-politikája alapvetően sikeres volt, mégis elpártoltak tőle a latinok és a feketék, véget érhetett a „trumpi koalíció kora” – erről beszélt az InfoRádió Aréna című műsorában az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×