Az eredeti tervek szerint a Szabadság hidat 4,9 milliárd forint saját forrásból újította volna fel a fővárosi önkormányzat.
Az InfoRádió birtokába került előterjesztés szerint - amelyet jövő hét csütörtökön tárgyal a fővárosi közgyűlés -, lehetőség nyílt arra, hogy a főváros igénybe vehessen a Strukturális Alapból 2,7 milliárd forintos állami támogatást.
Szükség is lehet erre, ugyanis az előterjesztés azt is tartalmazza, hogy kiderült, a beruházás költségei időközben 600 millió forinttal növekedtek.
A költségnövekedés oka egyrészt a díszvilágítás kiépítése, ami 250 millió forintba kerül, másrészt pedig az, hogy a felújítást össze kell hangolni a 4-es metró Fővám téri megállójának építésével.
Ez utóbbi okozza azt is, hogy a híd felújításának befejezése két hónapot csúszik.
A metrómegálló építésének egy szakaszában ugyanis le kell zárni a pesti hídfőt, ezért a felújítási munkálatok során csak Buda felől lehet megközelíteni a munkaterületet.
Több mindent át kell költöztetni a Duna túloldalára, például egy trafóházat is. A módosított tervek szerint 2008 decemberében indulhat meg a villamosforgalom a Szabadság hídon.
Karácsony Gergely lépett a helyettese ügyében: Kiss Ambrusból főigazgató lesz