eur:
397.26
usd:
356.98
bux:
73896.18
2024. szeptember 30. hétfő Jeromos

Újabb országos sztrájk kedden - a nap legfontosabb hírei

Kedden kétórás országos sztrájkot tart üzemkezdettől a Volán-cégcsoport négy szakszervezeti tömörülése. Az akciót a kedvezményes nyugdíjrendszer megváltoztatása miatt hirdették meg.

Rigában elsősorban európai ügyekről, ezen belül is az unió készülő reformszerződéséről tárgyalt a magyar és a lett miniszterelnök. Gyurcsány Ferenc a találkozó utáni közös sajtóértekezleten azt mondta: itt az ideje annak, hogy a viták után fontos kérdésekre, például a versenyképességre, az energiapolitikára, a tudományos-kulturális együttműködésre és a mezőgazdasági politika reformjára összpontosítsanak.

Csillagszóró hadművelet néven hét hatóság végez összehangolt ellenőrzést az év végi ünnepekhez kapcsolódóan - jelentette be a kormányszóvivő. Budai Bernadett elmondta: 2008 első hetéig az ötezer szakember több mint 40 ezer ellenőrzést végez országszerte a fogyasztók biztonsága érdekében. A Fidesz szerint a kormány egyelőre csak a kommunikációban erős a fogyasztóvédelem területén.

Kedden kétórás országos sztrájkot tart üzemkezdettől a Volán-cégcsoport négy szakszervezeti tömörülése. A Közlekedési Munkástanácsok Szövetségének alelnöke elmondta: az akciót a kedvezményes nyugdíjrendszer megváltoztatása miatt hirdették meg. Horváth László emlékeztetett: az új törvény értelmében a cégeknek 2008. január elsejétől a sofőrök után 13 százalék korkedvezmény biztosítású járulékot kellene fizetni. Hozzátette: a buszvezetők ötévente egy év korkedvezményt kapnak, de a modernebb autóbuszokon dolgozókat nem illeti meg ez a juttatás.

Hitelesítette az Országos Választási Iroda a Fidesz és a KDNP által, a kórházi napidíj eltörlése ügyében kezdeményezett népszavazás kiírásáért összegyűjtött 320 ezer aláírást. Deutsch-Für Tamás, a Fidesz kabinetfőnöke hangsúlyozta: a Fidesz és a KDNP elnöke arra kéri Szigeti Pétert, az Országos Választási Bizottság elnökét, hogy a testület már hétfőn tartson ülést. Hozzátette: így meghozhatják a referendumhoz szükséges döntéseket, és ennek nyomán Szili Katalin, az Országgyűlés elnöke kezdeményezheti a népszavazás elrendeléséről szóló határozati javaslatot.

A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének elnöke szerint az elmúlt egy évben romlott a közoktatás helyzete. Kerpen Gábor emlékeztetett: a szeptembertől bevezetett új finanszírozási rend miatt intézményeket vontak össze és zártak be, emelkedtek az osztálylétszámok és több mint 10 ezer pedagógus álláshelye szűnt meg. Az érdekképviseleti vezető a magyar közoktatás napján azt mondta: egyre inkább a spórolás politikája érvényesül az oktatáspolitikával szemben.

A gazdasági miniszter szerint meg lehet törni Oroszország energia-monopóliumát. Kóka János Bakuban beszélt erről, miután tárgyalt Ilham Alijev azeri köztársasági elnökkel. A szabad demokrata politikus hangsúlyozta: Azerbajdzsán nagy mennyiségű földgáz-kinccsel rendelkezik, amit el lehet juttatni Európába. Kóka János azt mondta: a következő 25 évben Európa gázigénye 100 milliárd köbméterrel nő, a Nabucco ebből 31 milliárd köbmétert tudna fedezni. Hozzátette: az azeri elnök megerősítette, hogy együtt kíván működni a Nabucco-projektben résztvevő országokkal, így Magyarországgal is. Közben a Nabucco-terv holland koordinátora Brüsszelben azt mondta: a közösség ragaszkodik az elképzeléshez. JOZIASZ FAN ÁRTSZEN (Jozias van Aartsen) hangsúlyozta: a Nabucco nem oroszellenes, de a közösség el kívánja kerülni, hogy hosszabb távon monopolhelyzetben levő szállítótól függjön.

Brüsszelben jóváhagyták az adóügyi együttműködéssel foglalkozó új uniós programot a közösség tagországainak miniszterei. A program célja a többi között az adócsalás visszaszorítása és az adóztatás adminisztratív terheinek csökkentése.

Meghalt Maurice Béjart francia balettművész, koreográfus - közölte az általa alapított és irányított svájci balett-társulat. A kortárs balett kiemelkedő alakja január 1-jén töltötte volna be 81. életévét. 1987 óta élt Lausanne-ban, ahol létrehozta utolsó, egyben legsikeresebb társulatát, a Béjart Ballet Lausanne-t.

Címlapról ajánljuk

Orbán Viktor: ha baj van, a magyarok példásan összefognak, ebből kéne valamit átmenteni a békeidőkre

A miniszterelnök beszéde nyitja meg az Országgyűlés őszi ülésszakát. Szólt az árvízi védekezésről, a gyermekeket érintő nyári intézkedésekről is. A gazdasági semlegesség politikáját kell felépíteni szerinte, nem szabad egyik blokk mögé sem beállni.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.10.01. kedd, 18:00
Csató Gábor
az Országos Mentőszolgálat főigazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×