Infostart.hu
eur:
363.85
usd:
324.46
bux:
145796.63
2026. november 5. csütörtök Imre

Befejeződött a nyomozás az illegális német szemét ügyében

Befejezte a nyomozást a Németországból illegálisan behozott háztartási hulladék ügyében a rendőrség. Az adatok szerint a behozatal elsődlegesen két férfi közreműködésével történt.

A Németországból illegálisan behozott háztartási hulladék ügyében folytatott nyomozás végén 19 gyanúsított ellen a hulladékgazdálkodás rendjének megsértése, valamint magán-, illetve közokirat-hamisítás miatt javasol vádemelést a rendőrség.

A Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője elmondta: az ügyben 19 gyanúsítottat hallgattak ki, és a nyomozás adatai szerint a hulladék importja elsődlegesen két férfi közreműködésével történt, és a többi gyanúsított az ő megbízásukból vett részt az ügyben.

Mihályné Bornemisza Eleonóra emlékeztetett: 20 helyszínen összesen több mint 4000 tonna német eredetű hulladékot találtak; ennek csaknem felét azóta visszaszállították Németországba.

Címlapról ajánljuk
Péterfalvi Attila: kártérítés járhat Lezsák Sándornak

Péterfalvi Attila: kártérítés járhat Lezsák Sándornak

A Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) elnöke szerint az csak a minimum, hogy az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára kivizsgálja az ügyet, amelynek nyomán Lezsák Sándor neve tévesen szerepelt a most nyilvánosságra hozott ügynöknévsorban, de további jogkövetkezményei is lehetnek a hibának.

Magyarics Tamás a félidős választásokról: eddig tartott a trumpizmus?

Magyarics Tamás külpolitikai szakértő szerint bár Donald Trump Make America Great Again-politikája alapvetően sikeres volt, mégis elpártoltak tőle a latinok és a feketék, véget érhetett a „trumpi koalíció kora” – erről beszélt az InfoRádió Aréna című műsorában az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×