Infostart.hu
eur:
362.92
usd:
323.36
bux:
147730.16
2026. november 5. csütörtök Imre

"A koszovói függetlenség sértené a szerb alkotmányt"

A nemzeti kisebbségek és Koszovó helyzete volt a fő témája Gyurcsány Ferenc miniszterelnök és Vojiszlav Kostunica szerb kormányfő keddi budapesti megbeszélésnek.

Szerbia és Magyarország kétoldalú kapcsolatairól, valamint Koszovóról tárgyalt keddi találkozóján Vojislav Kostunica szerb kormányfő, és Gyurcsány Ferenc miniszterelnök.

Az esemény utáni sajtótájékoztatón Vojislav Kostunica elmondta: úgy véli, bővíteni kell Magyarország és Szerbia együttműködését az infrastrukturális fejlesztések, a gazdaság, valamint a kisebbségek területén.

A szerb kormányfő hozzáfűzte: mindig lehet többet tenni azért, hogy egy nemzet külhoni kisebbségeinek helyzete javuljon.

A politikus arról is beszélt, hogy a koszovói függetlenség sértené a szerb alkotmányt; a szerb álláspont továbbra is az, hogy a déli tartomány Szerbia részeként maximális jogokat kapjon

Hozzátette: a kompromisszumos megoldáshoz Pristina és Belgrád egyértelmű együttműködésére volna szükség, az albán oldal azonban nem tesz semmit ebben a kérdésben.

Szerbia eddig is mindent megtett annak érdekében, hogy kompromisszumos megoldás szülessen, az állam minden tekintetben figyelembe veszi a nemzetközi jogot - jelentette ki Vojislav Kostunica.

A találkozó után Gyurcsány Ferenc elmondta: a két ország kapcsolataiban kiemelt helyet foglal el a nemzeti kisebbségek iránt érzett kölcsönös felelősség ügye.

Hozzátette: fontos, hogy a kisebbségek ne konfliktusok forrásai legyenek, hanem gazdagítsák a két országot.

Koszovó kapcsán Gyurcsány Ferenc hangsúlyozta: Magyarország az unió álláspontján van, tehát az lenne a legjobb, ha a helyzet rendezésének alapja a felek megállapodása lenne.

Hanganyag: Sigmond Árpád

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Magyarics Tamás a félidős választásokról: eddig tartott a trumpizmus?

Magyarics Tamás a félidős választásokról: eddig tartott a trumpizmus?

Magyarics Tamás külpolitikai szakértő szerint bár Donald Trump Make America Great Again-politikája alapvetően sikeres volt, mégis elpártoltak tőle a latinok és a feketék, véget érhetett a „trumpi koalíció kora” – erről beszélt az InfoRádió Aréna című műsorában az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora.

Ügynökakták: a szakértő óvatosságra kér, és egy másik, ezer konkrét sztorit kibontó weboldalra is felhívta a figyelmet

36 évvel az 1990-es rendszerváltás után megnyíltak az úgynevezett ügynökakták. De valójában mi lett most hozzáférhető, és mi az, ami továbbra is rejtve marad? Többek között erről beszélt az InfoRádióban Tabajdi Gábor történész, a Nemzeti Emlékezet Bizottsága Hivatala és az 1956-os Intézet Alapítvány kutatója, aki szerint a nyilvántartásban lévők egy része olyan, akit nem sikerült beszervezni, de sok olyan is van, akinek a jelentései súlyos következményekkel jártak. A mintegy 150-160 ezer beszervezettből most 60 ezer név került nyilvánosságra.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×