Infostart.hu
eur:
364.29
usd:
324.37
bux:
144484.17
2026. november 6. péntek Lénárd

Ötödik jegyzőjét fogasztja a polgármester: a legutóbbi 24 millióba került

Huszonnégymillió forint kártérítést ítélt meg a Tatabányai Munkaügyi Bíróság első fokon Esztergom két éve elbocsátott jegyzőjének.

Csomor Sándor emlékezetett arra, hogy kétszer mentették fel a jegyzői posztról. Először két éve, amikor az esztergomi élményfürdő építésénél nem írt alá törvénytelennek tűnő dokumentumokat. Később újra felmentették arra hivatkozva, hogy nem tett esküt a testület előtt.

A jegyzőt a munkaügyi bíróság jogerősen visszahelyezte pozíciójába, a határozat végrehajtására a közigazgatási hivatal is figyelmeztette a polgármestert.

Az ítéletet az önkormányzat nem hajtotta végre, ezért a várost a bíróság 200 ezer forintra büntette, és kilátásba helyezte, hogy ha rendelkezését nem teljesíti, akkor karhatalmat biztosít a volt jegyzőnek hivatala elfoglalásához.

A számára kedvező munkaügyi döntést a korábbi jegyző október 18-án egy testületi ülésen saját kezűleg osztotta ki a képviselőknek, akik az akció után ismételten kimondták, hogy nem állítják vissza Csomor Sándor közszolgálati jogviszonyát.

A volt tisztségviselő elmondta: Meggyes Tamás (Fidesz) 2000 óta tartó polgármestersége alatt az ötödik jegyzőt fogyasztotta el a város, akik közös megegyezéssel, végkielégítéssel váltak meg széküktől.

Ezt neki is felajánlotta a polgármester, de ő ezzel nem élt. Az "ajánlat" elutasításának napján fegyelmi eljárás indult ellene - tette hozzá.

Esztergom sajtófelelőse, Takács István elmondta, az önkormányzat az ügyről akkor alakítja ki hivatalos álláspontját, ha a 24 milliós bírságról szóló értesítést megkapja.

Címlapról ajánljuk
„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után
0-2 a San Siróban!

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.

Ügynökakták – Videót tett közzé Lezsák Sándor

Az MDF alapítójának hírbe hozatala miatt a levéltár és a miniszterelnök is bocsánatot kért korábban.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Bődületes rekordot robbantott a Mol - Újra kellett skáláznunk a grafikonokat

Bődületes rekordot robbantott a Mol - Újra kellett skáláznunk a grafikonokat

Nehéz szavakat találni arra, amit a Mol az idei harmadik negyedévben összehozott: az olajóriás történetének legerősebb negyedévét zárta, még a 2022-es energiaválság idején látott csúcsok is felül lettek múlva, több grafikonunkat is újra kellett skálázni, hogy kiférjenek a rekord összegek. Elsősorban a soha nem látott szintre emelkedő finomítói árrések és a megugró földgázárak hozták össze ezt az eredményt, a menetelést a finomítói kapacitáskiesés és az üzemanyagárakat érintő hatósági korlátozások sem tudták megfékezni. A számok mögött viszont van néhány fontos csavar: jelentős egyszeri tételek is javították az eredményt, egyes üzletágak továbbra is komoly nehézségekkel küzdenek, az októberi adatok pedig már arra utalnak, hogy a rendkívüli piaci környezet nem feltétlenül marad fenn tartósan. Mutatjuk a brutális rekordok hátterét, és azt is, hogy mi következhet most a Molnál.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×