Infostart.hu
eur:
363.08
usd:
323.26
bux:
147676.73
2026. november 5. csütörtök Imre

"Hamarosan robban a szociális bomba"

Az üzleti alapú társadalombiztosításban a tőke logikája érvényesül, tehát nem az ember, hanem a haszon lesz benne a fontos - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában a Liga Szakszervezetek elnöke. Gaskó István kiemelte, hogy az üzleti alapú modellt mind a hat meghatározó szakszervezeti konföderáció elutasítja.

A Liga Szakszervezetek elnöke az InfoRádióban elmondta, törvényes garanciát nem lehet adni arra, hogy mindenki megkapja az ellátást, csupán lózungokat ismételgethet a kormány.

Gaskó István szerint ha már a belépéskor versenyeztetik a pénztárakat, elkerülhetetlen, hogy a haszon logikája érvényesüljön. A szakszervezeti vezető úgy látja: a javaslat alapvetően elhibázott, ezért van, hogy szinte naponta változik.

A Liga Szakszervezetek elnöke rámutatott: a jelenleg érvényes javaslat szerint az üzleti biztosítók igazgatótanácsának hat tagja közül hármat a magánbiztosító ad majd, hármat pedig az állam, szavazategyenlőség esetén azonban a magánbiztosító által delegált elnök szavazata lesz a döntő.

A nyugdíjszabályok megváltoztatása elfogadhatatlan

Gaskó István kifogásolta azt is, hogy jövő évtől a kormány nettósítja a nyugdíjalapot, ezzel csaknem 8 százalékkal lesz kevesebb a 2008-tól nyugdíjba vonulók járadéka. Szerinte minderre azért van szükség, mert a kormány 2002-ben bevezette a 13. havi nyugdíjat.

A kabinet ezzel csupán szavazatokat vásárolt, ezzel azonban felborította a nyugdíjkassza egyensúlyát. Mint mondta, elfogadhatatlan, hogy minden szakmai megalapozottság nélkül, politikai alapon nyúltak bele a nyugdíjkasszába, ezzel a következő generációk járadékát kurtították meg.

Elmondta azt is: az elmúlt 17 évben sokan "szedtek össze" olyan éveket, amikor nem voltak bejelentve, vagy papíron minimálbéren foglalkoztatták őket. Mindez egy "szociális bombát jelent" a társadalom számára, hiszen ezek az emberek olyan kevés nyugdíjat kapnak majd, amelyből képtelenek lesznek megélni.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Ügynökakták: a szakértő óvatosságra kér, és egy másik, ezer konkrét sztorit kibontó weboldalra is felhívta a figyelmet

Ügynökakták: a szakértő óvatosságra kér, és egy másik, ezer konkrét sztorit kibontó weboldalra is felhívta a figyelmet

36 évvel az 1990-es rendszerváltás után megnyíltak az úgynevezett ügynökakták. De valójában mi lett most hozzáférhető, és mi az, ami továbbra is rejtve marad? Többek között erről beszélt az InfoRádióban Tabajdi Gábor történész, a Nemzeti Emlékezet Bizottsága Hivatala és az 1956-os Intézet Alapítvány kutatója, aki szerint a nyilvántartásban lévők egy része olyan, akit nem sikerült beszervezni, de sok olyan is van, akinek a jelentései súlyos következményekkel jártak. A mintegy 150-160 ezer beszervezettből most 60 ezer név került nyilvánosságra.

Szakértő: Izrael belefáradt a sok választásba, ez a megegyezés felé terelte az ellenzéket

Hírügynökségi jelentések szerint Izraelben megegyeztek az előző kormány leváltásának lépéseiről a változást akaró pártok. Az egy héttel ezelőtti választásokat követően kevés esély mutatkozott egy ilyen megoldásra, most mégis megtörtént. Az események hátteréről az InfoRádió Kovács Tamás egyetemi docenst, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Rendészettudományi Kar Rendészetelméleti és Történeti Tanszékének vezetőjét kérdezte.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
Tisza-kormány: döntött a bíroság, nem engedik ki Matolcsy Györgyöt, közben egyre nagyobb port kavarnak az ügynökakták

Tisza-kormány: döntött a bíroság, nem engedik ki Matolcsy Györgyöt, közben egyre nagyobb port kavarnak az ügynökakták

Helybenhagyta Matolcsy György és két további gyanúsított letartóztatását a Fővárosi Törvényszék: csütörtöki közleményük szerint többek között bizonyítékok eltüntetésének veszélye miatt döntöttek így. Közben egyre nagyobb politikai vitát vált ki az ügynökakták nyilvánosságra hozatala. A Levéltár bocsánatot kért, amiért Lezsák Sándor neve megfigyeltként tévesen bekerült az ügynökadatbázisba, Bóka János emiatt az oldal felfüggesztését és Tarr Zoltán távozását követeli. Közben Vitézy Dávid bejelentette, hogy januártól Kállai Éva vezeti a HungaroControlt, és ismertette a kormány döntését egy gyömrői iskolaépítésről, valamint a 442-es főút fejlesztésének előkészítéséről.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×