Infostart.hu
eur:
363.04
usd:
322.94
bux:
147464.89
2026. november 5. csütörtök Imre

Hack Péter: Jó esélye lenne egy új liberális pártnak

Egy jobboldali liberális értékeket képviselő pártnak nagy sikere lehet Magyarországon - véli Hack Péter jogász, a Szabad Demokraták Szövetségének egykori tagja. Az elmúlt napokban a párt több alapítója fogalmazott hasonlóan.

Hack Péter az InfoRádiónak elmondta: a Beszélő folyóirat által szervezett eszmecserére az SZDSZ korábbi politikusai közül rajta kívül meghívták Bauer Tamást és Kis Jánost is.

Arról kérdezték őket, hogy szükségesnek és lehetségesnek tartják-e  új pártok, köztük egy liberális megalakulását a következő választások előtt.

A közvélemény-kutatási adatok szerint rendkívüli mértékben növekedett a bizonytalanok száma, különösen a fiatalok körében, másrészt a lengyel választás is azt mutatja, hogy egy jobboldali liberális pártnak nagy választói támogatottsága lehet egy hasonló helyzetben lévő országban - fogalmazott a korábbi politikus.

A jogász ugyanakkor úgy véli, hogy még nincs itt az a történelmi momentum, ami elindíthatna egy ilyen szerveződést Magyarországon, de ha továbbra is az elmúlt két-három évihez hasonló irányban mozog a politika, akkor akár már a 2009-es európai parlamenti választások előtt beállhat ez a helyzet.

Hack Péter emlékeztetett arra, hogy az SZDSZ támogatottsága a legutóbbi felmérések szerint egy százalék körül alakul, így szerinte egy szabadelvű gondolkodónak elsősorban a liberális szavazók helyzete miatt kell aggódnia, nem amiatt, hogy esetleg egy másik liberális párt akadályozza meg az SZDSZ parlamentbe jutását.

A párt korábbi ügyvivője nem tartja elképzelhetetlennek, hogy szerepet vállaljon egy új liberális mozgalomban.

A volt politikus kifejtette: sokan vannak az országban, akik hozzá hasonlóan azon gondolkoznak, hogyan lehet kivezetni az országot a jelenlegi helyzetből, hogyan lehet olyan politikai berendezkedést létrehozni, amelyben a választók egyre szélesebb tömege érzi magáénak a demokratikus intézményrendszert.

Hanganyag: Rezsek Gyõzõ

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Szakértő: Izrael belefáradt a sok választásba, ez a megegyezés felé terelte az ellenzéket

Szakértő: Izrael belefáradt a sok választásba, ez a megegyezés felé terelte az ellenzéket

Hírügynökségi jelentések szerint Izraelben megegyeztek az előző kormány leváltásának lépéseiről a változást akaró pártok. Az egy héttel ezelőtti választásokat követően kevés esély mutatkozott egy ilyen megoldásra, most mégis megtörtént. Az események hátteréről az InfoRádió Kovács Tamás egyetemi docenst, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Rendészettudományi Kar Rendészetelméleti és Történeti Tanszékének vezetőjét kérdezte.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×