Infostart.hu
eur:
363.08
usd:
323.26
bux:
147676.73
2026. november 5. csütörtök Imre

Volt főrendőrök a piacon: valósággal verekednek értük

Gergényi Péter volt budapesti rendőrfőkapitány nem kívánta kommentálni azt a hírt, hogy Leisztinger Tamás üzletember cégeinek biztonsági főnöke. A Magyar Hírlap megkeresését azzal utasította el a volt rendőri vezető, hogy már nem közszereplő, így nem köteles válaszolni a kérdésekre.

A volt budapesti rendőrfőkapitányt, Gergényi Pétert a tavaszi Zsanett-ügy kirobbanása után menesztette a belügyminiszter, amikor felmerült annak gyanúja, hogy Budapesten több rendőr megerőszakolt egy fiatal nőt.

A Magyar Hírlap úgy tudja, Gergényi Péter Leisztinger Tamás üzletember cégeinek biztonsági főnöke. A tábornok nem kívánta kommentálni a hírt, azzal hárította el a lap megkeresését, hogy már nem közszereplő, így nem köteles nyilatkozni.

Nem ez az első eset ugyanakkor, hogy volt rendőri vezetők, vámtisztviselők vagy a büntetésvégrehajtás vezetői biztonsági főnökként folytatják - nyugdíjazásuk után - pályafutásukat.

A volt országos rendőrfőkapitány, Bene László a Magyar Nemzeti Bank biztonságáért felelős tisztséget vállalt. Arnold Mihály egykori vámparancsnok az Állami Nyomda igazgatósági tagja lett.

Bökönyi István volt büntetésvégrehajtási parancsnok az egyik legnagyobb, az MSZP székházat is védő cég stratégiai igazgatója. Szakmai főigazgatói tisztséget tölt be ennél a cégnél az egykori csepeli rendőrkapitány Vágó Imréné is.

A Heti Válasz korábbi írásából kiderül, hogy a fegyveres szervek vezetőire mindig van kereslet a piacon. Az egyik nyilatkozó szerint valóságos harc folyik a rendőrökért.

Bodrácska János, aki 1997-ig volt budapesti főkapitány, egy vagyonvédelmi kft tulajdonosa.

Pintér Sándor, aki országos rendőrfőkapitány, majd belügyminiszter volt saját biztonsági szolgálatot alapított. Valószínűleg a rendőrségtől most nyugdíjba vonuló egyenruhások nagy része is ilyen vagy hasonló cégekhez kerül.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Ügynökakták: a szakértő óvatosságra kér, és egy másik, ezer konkrét sztorit kibontó weboldalra is felhívta a figyelmet

Ügynökakták: a szakértő óvatosságra kér, és egy másik, ezer konkrét sztorit kibontó weboldalra is felhívta a figyelmet

36 évvel az 1990-es rendszerváltás után megnyíltak az úgynevezett ügynökakták. De valójában mi lett most hozzáférhető, és mi az, ami továbbra is rejtve marad? Többek között erről beszélt az InfoRádióban Tabajdi Gábor történész, a Nemzeti Emlékezet Bizottsága Hivatala és az 1956-os Intézet Alapítvány kutatója, aki szerint a nyilvántartásban lévők egy része olyan, akit nem sikerült beszervezni, de sok olyan is van, akinek a jelentései súlyos következményekkel jártak. A mintegy 150-160 ezer beszervezettből most 60 ezer név került nyilvánosságra.

Szakértő: Izrael belefáradt a sok választásba, ez a megegyezés felé terelte az ellenzéket

Hírügynökségi jelentések szerint Izraelben megegyeztek az előző kormány leváltásának lépéseiről a változást akaró pártok. Az egy héttel ezelőtti választásokat követően kevés esély mutatkozott egy ilyen megoldásra, most mégis megtörtént. Az események hátteréről az InfoRádió Kovács Tamás egyetemi docenst, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Rendészettudományi Kar Rendészetelméleti és Történeti Tanszékének vezetőjét kérdezte.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
Tisza-kormány: döntött a bíroság, nem engedik ki Matolcsy Györgyöt, közben egyre nagyobb port kavarnak az ügynökakták

Tisza-kormány: döntött a bíroság, nem engedik ki Matolcsy Györgyöt, közben egyre nagyobb port kavarnak az ügynökakták

Helybenhagyta Matolcsy György és két további gyanúsított letartóztatását a Fővárosi Törvényszék: csütörtöki közleményük szerint többek között bizonyítékok eltüntetésének veszélye miatt döntöttek így. Közben egyre nagyobb politikai vitát vált ki az ügynökakták nyilvánosságra hozatala. A Levéltár bocsánatot kért, amiért Lezsák Sándor neve megfigyeltként tévesen bekerült az ügynökadatbázisba, Bóka János emiatt az oldal felfüggesztését és Tarr Zoltán távozását követeli. Közben Vitézy Dávid bejelentette, hogy januártól Kállai Éva vezeti a HungaroControlt, és ismertette a kormány döntését egy gyömrői iskolaépítésről, valamint a 442-es főút fejlesztésének előkészítéséről.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×