Infostart.hu
eur:
363.08
usd:
323.26
bux:
147676.73
2026. november 5. csütörtök Imre

Megértő fül várja majd panaszainkat a MÁV-ról

A MÁV-tól független fogyasztóvédelmi szakember fogadja majd a jövőben az utasok panaszait és javaslatait - értesült az InfoRádió. Az utasjogi biztosnak már szeptembertől dolgoznia kellene.

Rövidesen utasjogi biztos kezdi meg munkáját a vonaton utazók szolgálatában - értesült az InfoRádió.

Az Igazságügyi, valamint a Gazdasági és Közlekedési Minisztériumban dolgoznak a poszt létrehozásához szükséges jogszabályon. A részletekről azonban nem nyilatkoznak sem a tárcáknál, sem pedig a MÁV-Start Zrt.-nél és a Magyar Vasúti Hivatalnál.

Az utasjogi biztos a MÁV-tól független Magyar Vasúti Hivatalnál dolgozik majd. Már honlapja is van a www.utasjogok.gov.hu címen, bár érdemi információ még nincs rajta.

A hallgatás oka valószínűleg a jelentős késedelem. Eredetileg ugyanis a szeptemberi Mobilitási Hét keretében akarták bemutatni az állami fogyasztóvédelem intézményrendszeréből érkező utasjogi biztost, de ezt a ceremóniát csendben elhalasztották, mert a törvényi háttér nincs meg.

Úgy tudjuk, hogy a szakember a közeljövőben egy kormányszóvivői tájékoztató keretében lép a nyilvánosság elé.

Kóka János gazdasági és közlekedési miniszter májusban jelentette be, hogy a személyszállításért felelős MÁV Start Zrt. júliusi indításával egy időben intézkedési tervet kért a vasúton utazók jogainak erősítése érdekében a MÁV Zrt. és a Magyar Vasúti Hivatal elnökétől.

A tárcavezető szerint meg kell szüntetni a szolgáltatók és az utasok jogai, illetve kötelezettségei közötti aránytalanságot.

Az utasok joggal várják el a szolgáltatási minőség javulását - fogalmazott akkor Kóka János

Az augusztusra elkészült intézkedési terv az utasok panaszainak érdemi kivizsgálásának, a megfelelő utastájékoztatásnak, a kulturált jegyvásárlásnak, az utasbiztonságnak és a mozgáskorlátozottak utazási feltételeinek garanciáit tartalmazza.

Az tény, hogy a MÁV-tól független utasjogi biztosra nagy szükség van, hiszen a jelenleg hatályos vasúti közlekedési törvénynek nincsen utasjogi fejezete, mivel megalkotásakor még remény volt a kérdés európai szintű rendezésére.

Idén márciusban azonban az Európai Parlament leszavazta az Európai Bizottság javaslatait, így szükségessé vált a kérdés nemzeti hatáskörben történő rendezése.

Információnk szerint a Magyar Vasúti Hivatal javaslatai elkészítésekor figyelembe veszi az unió legjobb vasúti hivatali gyakorlatait, illetve a Nemzeti Hírközlési Hatóság, a Magyar Energia Hivatal és a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének fogyasztóvédelmi gyakorlatát.

Az utasjogi biztos közvetítői szerepet kap a MÁV, az utasok és a hatóságok között.

Azok fordulhatnak hozzá, akiknek javaslatuk van, vagy úgy érzik, hogy a MÁV nem vizsgálta ki megfelelően a panaszukat.

Mivel a térítésmentesen dolgozó utasjogi biztos nem hatóság lesz, ezért csak ajánlásokat fogalmaz meg a vasúttársaság számára.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Ügynökakták: a szakértő óvatosságra kér, és egy másik, ezer konkrét sztorit kibontó weboldalra is felhívta a figyelmet

Ügynökakták: a szakértő óvatosságra kér, és egy másik, ezer konkrét sztorit kibontó weboldalra is felhívta a figyelmet

36 évvel az 1990-es rendszerváltás után megnyíltak az úgynevezett ügynökakták. De valójában mi lett most hozzáférhető, és mi az, ami továbbra is rejtve marad? Többek között erről beszélt az InfoRádióban Tabajdi Gábor történész, a Nemzeti Emlékezet Bizottsága Hivatala és az 1956-os Intézet Alapítvány kutatója, aki szerint a nyilvántartásban lévők egy része olyan, akit nem sikerült beszervezni, de sok olyan is van, akinek a jelentései súlyos következményekkel jártak. A mintegy 150-160 ezer beszervezettből most 60 ezer név került nyilvánosságra.

Szakértő: Izrael belefáradt a sok választásba, ez a megegyezés felé terelte az ellenzéket

Hírügynökségi jelentések szerint Izraelben megegyeztek az előző kormány leváltásának lépéseiről a változást akaró pártok. Az egy héttel ezelőtti választásokat követően kevés esély mutatkozott egy ilyen megoldásra, most mégis megtörtént. Az események hátteréről az InfoRádió Kovács Tamás egyetemi docenst, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Rendészettudományi Kar Rendészetelméleti és Történeti Tanszékének vezetőjét kérdezte.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
Tisza-kormány: döntött a bíroság, nem engedik ki Matolcsy Györgyöt, közben egyre nagyobb port kavarnak az ügynökakták

Tisza-kormány: döntött a bíroság, nem engedik ki Matolcsy Györgyöt, közben egyre nagyobb port kavarnak az ügynökakták

Helybenhagyta Matolcsy György és két további gyanúsított letartóztatását a Fővárosi Törvényszék: csütörtöki közleményük szerint többek között bizonyítékok eltüntetésének veszélye miatt döntöttek így. Közben egyre nagyobb politikai vitát vált ki az ügynökakták nyilvánosságra hozatala. A Levéltár bocsánatot kért, amiért Lezsák Sándor neve megfigyeltként tévesen bekerült az ügynökadatbázisba, Bóka János emiatt az oldal felfüggesztését és Tarr Zoltán távozását követeli. Közben Vitézy Dávid bejelentette, hogy januártól Kállai Éva vezeti a HungaroControlt, és ismertette a kormány döntését egy gyömrői iskolaépítésről, valamint a 442-es főút fejlesztésének előkészítéséről.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×