Infostart.hu
eur:
363.08
usd:
323.26
bux:
147676.73
2026. november 5. csütörtök Imre

A színházak üzemeltetése is magánkézbe kerülhet

A főpolgármester-helyettes magánkézbe adná egyes fővárosi színházak kezelését - áll a novemberben közgyűlés elé kerülő javaslatban. Horváth Csaba úgy véli: akadnának, akik tőkét fektetnének ezekbe a teátrumokba, és ezért cserébe beleszólásuk lenne azok vezetésébe.

A városvezető az InfoRádióban elmondta: három budapesti színház ért el kiemelkedően jó gazdasági mutatókat, azaz az állami támogatás mellett ugyan, de jól gazdálkodtak, jelentős bevételeket produkáltak: a Madách Színház, a Vidám Színpad és a Mikroszkóp Színpad.

Ezeknek az intézményeknek lehetőséget adnának arra, hogy továbbra is fővárosi tulajdonban maradva ugyan, de magánműködtetésbe kerüljenek.

Mint mondta, mára kialakult egy olyan színházi mecenatúra, amely már nemcsak támogatást adna az intézményeknek, hanem bele is szólna azok irányításába.

Erre adnának módot, hétéves szerződések keretében. Hozzátette, hogy a főváros továbbra is támogatná a színházakat, de csökkenő mértékben.

Az InfoRádió kérdésére, hogy ezzel vajon nem romlana a minőség, Horváth Csaba azt felelte: ez a menedzsmenten múlik.

A Vidám Színpad vezetője jó ötletnek tartja

A Vidám Színpad igazgatója szerint jó irányba mutat a főpolgármester-helyettes elképzelése a színházak magánosításáról. Puskás Tamás úgy véli: vannak olyan szórakoztató intézmények, amelyeknek muszáj sikerdarabokat produkálniuk, hiszen ebből származik a bevételük nagyobb része.

Ezt kihasználva az ott fennmaradó összegből lehetne támogatni a többi színházat, így például a művész- és gyermekszínházakat.

Mint mondta, ezt a saját intézményében megvalósíthatónak tartja, hiszen a Vidám Színpad jelenleg is csak annyi támogatást kap, amely az adminisztrációk és a karbantartás költségeit fedezi, a valódi színházcsinálás már nem állami forrásokból valósul meg.

Hanganyag: Seres Gerda

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Ügynökakták: a szakértő óvatosságra kér, és egy másik, ezer konkrét sztorit kibontó weboldalra is felhívta a figyelmet

Ügynökakták: a szakértő óvatosságra kér, és egy másik, ezer konkrét sztorit kibontó weboldalra is felhívta a figyelmet

36 évvel az 1990-es rendszerváltás után megnyíltak az úgynevezett ügynökakták. De valójában mi lett most hozzáférhető, és mi az, ami továbbra is rejtve marad? Többek között erről beszélt az InfoRádióban Tabajdi Gábor történész, a Nemzeti Emlékezet Bizottsága Hivatala és az 1956-os Intézet Alapítvány kutatója, aki szerint a nyilvántartásban lévők egy része olyan, akit nem sikerült beszervezni, de sok olyan is van, akinek a jelentései súlyos következményekkel jártak. A mintegy 150-160 ezer beszervezettből most 60 ezer név került nyilvánosságra.

Szakértő: Izrael belefáradt a sok választásba, ez a megegyezés felé terelte az ellenzéket

Hírügynökségi jelentések szerint Izraelben megegyeztek az előző kormány leváltásának lépéseiről a változást akaró pártok. Az egy héttel ezelőtti választásokat követően kevés esély mutatkozott egy ilyen megoldásra, most mégis megtörtént. Az események hátteréről az InfoRádió Kovács Tamás egyetemi docenst, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Rendészettudományi Kar Rendészetelméleti és Történeti Tanszékének vezetőjét kérdezte.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
Tisza-kormány: döntött a bíroság, nem engedik ki Matolcsy Györgyöt, közben egyre nagyobb port kavarnak az ügynökakták

Tisza-kormány: döntött a bíroság, nem engedik ki Matolcsy Györgyöt, közben egyre nagyobb port kavarnak az ügynökakták

Helybenhagyta Matolcsy György és két további gyanúsított letartóztatását a Fővárosi Törvényszék: csütörtöki közleményük szerint többek között bizonyítékok eltüntetésének veszélye miatt döntöttek így. Közben egyre nagyobb politikai vitát vált ki az ügynökakták nyilvánosságra hozatala. A Levéltár bocsánatot kért, amiért Lezsák Sándor neve megfigyeltként tévesen bekerült az ügynökadatbázisba, Bóka János emiatt az oldal felfüggesztését és Tarr Zoltán távozását követeli. Közben Vitézy Dávid bejelentette, hogy januártól Kállai Éva vezeti a HungaroControlt, és ismertette a kormány döntését egy gyömrői iskolaépítésről, valamint a 442-es főút fejlesztésének előkészítéséről.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×