Infostart.hu
eur:
362.92
usd:
323.36
bux:
147730.16
2026. november 5. csütörtök Imre

Járai: hiába hozott áldozatokat a lakosság

Járai Zsigmond egykori jegybankelnök az áremelések hatásait elemezve úgy vélte: gazdaságélénkítés helyett jelenleg a gazdaság leépítése folyik és ez nem vezeti ki az országot a válságból.

A Népszabadság szerint az orosz Gazpromnál továbbra sem közlik, hogy januártól emelkedik-e Magyarország gázbeszerzési ára, vagy sem. A lap korábbi információi szerint a cég Magyarországra vonatkozó, ezer köbméterenként 270 dolláros tarifája jövő év elején 300 dollár körüli szintre "emelkedne". Ezt azonban a Gazpromnál nem cáfolták és nem is erősítették meg. A tisztánlátást nagymértékben nehezíti, hogy mind Magyarország, mind a többi nyugat-európai Gazprom-ügyfél ára titkos, így annak kapcsán csak becslések tehetők.
A megszorítások kihirdetése óta eltelt időszakban nyilvánvalóvá vált, hogy hiába hozott áldozatokat a lakosság - értékelte a Magyar Nemzetnek adott interjújában Járai Zsigmond egykori jegybankelnök az áremelések hatásait. A szakértő szerint gazdaságélénkítés helyett jelenleg a gazdaság leépítése folyik és ez nem vezeti ki az országot a válságból. A helyzet javítása érdekében csökkenteni kellene a bürokráciát, és fel kellene számolni a korrupciót. Azonban mindkét területen csak szövegelés folyik, sőt a meghirdetett célokkal ellentétes folyamatok zajlanak - hangsúlyozta Járai Zsigmond.

A Napi Gazdaság azt írja: ma még bizonytalan, hogy az október végi, november eleji időpontra tervezett nyitáshoz képest mennyivel később kezdődhetnek meg a vetítések az első magyarországi Imax-moziban, mivel a komplexumnak helyet adó Aréna Plaza Mall teljes befejezése csúszik. A lap információi szerint azonban a tervezett digitális térhatású mozit üzemeltető cég mindenképpen év vége előtti nyitással számol.

A Világgazdaság szerint a lakosság 10-15, a versenypiac pedig 40-50 százalékos áremelkedéstől tart az árampiaci liberalizáció miatt. A cégek a jövőre életbe lépő szabályozás hiányosságait róják föl a kormánynak, szakmai körök szerint azonban mégsem az ő helyzetük lesz a legnehezebb a teljes piacnyitással, hanem a kis alkuerejű és a közüzemekből kikényszerülő közepes fogyasztói köré. A liberalizált árampiaci működést leíró villamosenergia-törvény végrehajtási rendeletei napokon belül megszülethetnek. A kormány tervei szerint 2008-tól az országban mindenki attól vesz áramot, akitől akar.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Magyarics Tamás a félidős választásokról: eddig tartott a trumpizmus?

Magyarics Tamás a félidős választásokról: eddig tartott a trumpizmus?

Magyarics Tamás külpolitikai szakértő szerint bár Donald Trump Make America Great Again-politikája alapvetően sikeres volt, mégis elpártoltak tőle a latinok és a feketék, véget érhetett a „trumpi koalíció kora” – erről beszélt az InfoRádió Aréna című műsorában az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora.

Ügynökakták: a szakértő óvatosságra kér, és egy másik, ezer konkrét sztorit kibontó weboldalra is felhívta a figyelmet

36 évvel az 1990-es rendszerváltás után megnyíltak az úgynevezett ügynökakták. De valójában mi lett most hozzáférhető, és mi az, ami továbbra is rejtve marad? Többek között erről beszélt az InfoRádióban Tabajdi Gábor történész, a Nemzeti Emlékezet Bizottsága Hivatala és az 1956-os Intézet Alapítvány kutatója, aki szerint a nyilvántartásban lévők egy része olyan, akit nem sikerült beszervezni, de sok olyan is van, akinek a jelentései súlyos következményekkel jártak. A mintegy 150-160 ezer beszervezettből most 60 ezer név került nyilvánosságra.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×