Infostart.hu
eur:
362.92
usd:
323.36
bux:
147730.16
2026. november 5. csütörtök Imre

Újabb fordulat a Zsanett-ügyben

Bevonta a Múzeum körúti nemi erőszak ügyének vizsgálatába az Egészségügyi Tudományos Tanácsot az ügyészség.

Az Egészségügyi Tudományos Tanács feladata az lesz, hogy az egymásnak ellentmondó igazságügyi orvos szakértői véleményeket ellenőrizze.

Morvai Attila, a Fővárosi Főügyészség szóvivője elmondta: a tanács várhatóan október 20-ig készíti el állásfoglalását.

Az ügyben egy 21 éves lány feljelentése alapján öt rendőrt gyanúsítanak erőszakos közösüléssel és vesztegetéssel.

A nő azt állítja, hogy május 4-én éjjel Budapesten, a Múzeum körúton öt rendőr igazoltatta, majd egy sötét mellékutcába vitték, ahol ketten megerőszakolták.

Szeptemberben az öt rendőr ellen szolgálatban elkövetett kötelességszegés miatt vádat emeltek, közülük hárommal szemben hivatali visszaélés miatt is.

Címlapról ajánljuk
Magyarics Tamás a félidős választásokról: eddig tartott a trumpizmus?

Magyarics Tamás a félidős választásokról: eddig tartott a trumpizmus?

Magyarics Tamás külpolitikai szakértő szerint bár Donald Trump Make America Great Again-politikája alapvetően sikeres volt, mégis elpártoltak tőle a latinok és a feketék, véget érhetett a „trumpi koalíció kora” – erről beszélt az InfoRádió Aréna című műsorában az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora.

Ügynökakták: a szakértő óvatosságra kér, és egy másik, ezer konkrét sztorit kibontó weboldalra is felhívta a figyelmet

36 évvel az 1990-es rendszerváltás után megnyíltak az úgynevezett ügynökakták. De valójában mi lett most hozzáférhető, és mi az, ami továbbra is rejtve marad? Többek között erről beszélt az InfoRádióban Tabajdi Gábor történész, a Nemzeti Emlékezet Bizottsága Hivatala és az 1956-os Intézet Alapítvány kutatója, aki szerint a nyilvántartásban lévők egy része olyan, akit nem sikerült beszervezni, de sok olyan is van, akinek a jelentései súlyos következményekkel jártak. A mintegy 150-160 ezer beszervezettből most 60 ezer név került nyilvánosságra.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×